Emlékszem, mikor gyerekként ismerkedni kezdtem a zászlókkal és a fővárosokkal, Afganisztáné az elsők között volt, plusz az afgán agár kicsit suta képe is kapcsolódott az egészhez a már akkor nagyon kedvelt könyveimből. Afganisztánból akkoriban éppen kivonultak a szovjetek, ám az ország, dacára mindennek, továbbra is úgy nézett ki, mintha Ivánék és Vlagyimirék még mindig ott lettek volna...

Aztán egy, a budapesti közösségünkben nagy tiszteletnek, szeretetnek örvendő "kályha - embertől" tanultam sokat a felnőtt fejjel választott hitemről, aki Afganisztán perzsa dialektust (dari) beszélő részéből jött Budapestre tanulni sok éve már annak, és itt is ragadt a(z akkoriban még) legvidámabb barakkban, a szovjet testvériség fejében. Afgán volt az egyik tanúm is a sahadám kimondásakor a "katari mecsetben", akinek az arcán ugyanaz a gyermekien elfogadó, a szinte félelem és fenntartások nélküli Allahra hagyatkozástól egyszerre őszinte és magabiztos mosoly rajzolódott ki, melyen át még a nagyvárosi taposómalom legszürkébb, strapásabb napjaiban is átszüremlett egy kis spiritualitás a tikkadt vándornak. Ebben a Hindukus napsütötte lejtői által is megformált mosolyban a mindennapos hála, az akár a legszigorúbb, testet-lelket próbáló vallási szabályokat is kegyelemként megélő elfogadás, valamint az önmagát és környezetét egyszerre gyógyító pozitivitás tükröződött, szinte megfellebbezhetetlenül.

(Az egyik török imahely mellett szintén a Kőbányai úti nagy piacon belül található afgán mecsetben eddig még nem voltam, pedig hívtak már oda is, csak mikor meghallottam, hogy a Ramadán estéin ott összegyűlők úgymond “végigmennek a Koránon”, minden éjjel alsó hangon 2 órányit recitálva belőle a tarawih ima keretében, hááát nem éreztem magamat elég fekete övesnek hozzá. (melynek amúgy a standard ideje 45-60 perc lenne, ebből is látszik, hogy a pastu és dari nyelven beszélő tesók tényleg nem a kezdők közé tartoznak az iszlámban.)

Aztán közben jött a menekült-válság, majd a 2018-as gyűlöletkampány, és szembejött a JewTube-on egy magyar punkzenekar Afganisztán c. száma: "Afganisztán, a félhold zárta börtön... "

Aztán, három évvel később, mikor a kabuli reptér saigonizálódott, és az egész világot bejárták az onnan kétségbeesetten menekülőkről készült képsorok, a tálibok eközben kedélyes dodzsemezéssel ünnepelték újabb hatalomra jutásukat.

A gasztronómiai szempontból is eléggé izgalmas mahalle egyik kuriózumának számító Kabul büfé tulaja, nevezzük őt Omar úrnak, is Afganisztánból jött ide, jobb jövőt, biztonságot, kiszámíthatóságot remélve, és a mahalle sokszínű brotherhoodján kívül néha még magyarok is szívesen járnak hozzá, olcsó és karakteres ízű ételeiből csemegézni, és meglepően jók az értékelései, elégedettségi mutatói mérvadó helyeken. Ott van például a boulani, avagy krumplis lepény, a büfé igazi fapados sztárja, melynek akár a húsos, akár a zöldséges változata is karakteres és olcsó jutalomfalat a napi robothoz, vagy a no go zone-ozódva is tovább globalizálódó világ oriental - urban - vegan street food-ja, a samosa, az elmaradhatatlan pilaf és mazsolás rizs. Netán egy kis fűszeres, krémes édesség levezetésképp, otthon, a Népszínház utcában nem sokkal feljebb található Kabul bazárban vásárolt fekete teával, avagy az Auróra utcai, afgán zászlós kis közértben vett kávéval, ahová meglepően szép számú helybeli jár át spanolni, szomszédolni, dacára a “birodalmak temetője, világelső ópium-exportőr, “ingyom-bingyom tálibe tutálibe tálib-e? ” féle sztereotípiáknak, közhelyeknek, amiket óvatosan elkerülve is van mást mondanom erről a nekem inkább vadregényes, mint fenyegető országról, akár személyes tapasztalataimból is kiindulva.

Mindezeken kívül még egy sajátos, non official, váratlan kapcsolódási pontot is előhív belőlem a Kabul büfé látványa: A nagyon zord időkben, egyik sorstársam a fájdalmas kiszolgáltatottságban, egy Sopron környéki zsákfaluból, akinek akkor sajnos szintén tűzifában és migráncsokban mérték a szavazatát, meglepő módon azzal is előrukkolt, hogy egy afgán tematikájú csoport tagja a fb-n, ahol sóvárogva nézi a vadregényes hegyekről, közöttük megbújó tavakról, patakokról (milyen jó lenne ott pecázni) és sose látott ételekről készült képeket...
Milyen jó is volt neki akkor elmesélni, kicsit kiszakadva abból az őrületből, milyen remek volt a birkahús mazsolás rizzsel iftárkor, meg hogy egyáltalán, mi is az az iftár.