B. leült egy éppen felszabadult számtógép elé a mosodával egybevont netezőben, akkori karitatív lakóhelye környékén, ahonnan már nagyon kifelé állt a rúdja - ezt a lelke mélyén sejtette is - de inkább nem vallotta be magának. A LAN-dry volt a munkahelyén és az egyre ritkuló mecsetlátogatásokon kívüli kevés kapcsolódási potjainak egyike a nagyvilággal, ám egy ideje itt is inkább online betyárkodott, kezdte tanulni az álhír-készítés fortélyait (mint hajdanán, „Sok szép lány tapsolt, mikor betyárok dobálták a tágra nyílt angyalszembe a port... ”). Már a munkahelyén is inkább a török support-os azeri, vagy néha a román kollégáival barátkozott, annyira kísértette még mindig az inkább a kortárs magyar írókon átszűrődve megérzett, nem direktbe, a kafkai Kastély kertjében elkapott elidegenedés.

A sokaknak már-már zavaróan „közel-keleti, ki tudja which side” arca, musurája, heftije a migráncsozós gyűlöletkampány legintenzívebb óráiban elijesztette vagy elidegenítette magától nagyon sok toleránsnak mondható magyar kollégáját is. Ő mégis úgy gondolta, hogy a bitófa vagy én-vesztés helyett inkább bevállalt börtönben nem szokás panaszkodni a sótlan, savanyúság nélküli grenadír marsra. (Meg ha már állítólagos kívülállóként legalább kóstolóra vágytál Belőle, Kaunas mellé megkaptad ezt is ráadásnak.) B. még a migránsozás tetőzése alatt sem volt hajlandó bajuszt növeszteni a szakállához, hiába figyelmeztette a borbélya is diszkréten például (hogy ne legyen annyira levágós), holott akkoriban munka után már nagyon igyekezett vissza a sokszínűen pezsgő, bulinegyedbeli lakóhelyére, akkor még  szeretett kis gettójába az ellenségesnek és fagyosnak érzett Buda side-ról (a villamoson szúrós szemek a jéghideg ugarban). Az így, bajusz nélkül nagyon „vahabitás”, vagy jobb esetben amis forma szakállához amit még a foundation gondozóinak, és az őt folyton hitehagyásra és megtérésre (tanúságtétel után?) kérő játszmáiknak szánt, mintegy rekontraként, szóval fanatizmust sugalló arcszőrzetéhez a Magasságosnak hála, nem társult az a vallást görcsösen, kelleténél is komolyabban vevő feszesség, kattosság. Meg amúgy is, „eretnek” szúfi szimpátiái és akkori olvasmányélményei ezt a benyomást simán felülírták, a szakállával meg úgy volt, hogy „még inkább ez, minthogy “beöltözzek arabnak”, és így tegyem ki az irányjelzőt, vagy inkább a célkeresztet magamra”. Ugyanis, miután a kattos ingerültségnek a számára is ijesztő jeleit elkezdte magán felfedezni, albán-kúrára fogta magát: inkább kiszabadította a vadlovakat a karámból, felhígította, megvágta a hittan anyagot, ami végül oly mértékben sikerült, hogy ő lett az albán, aki sosem járt Albániában.

Fotó: Katia Berestova

B. ifjonc és bohó éveiben a „mesterséges mennyországokba” próbált eleinte elkalandozni, aztán menekülni a hol sivárnak és ellenségesnek, hol képmutatónak tűnő való élet elől. B tranzitszerei ebben a nem buddhista kivonulásban időközönként változtak, vagy kombinálódtak egymással, ám mégis, a Mérgek litániájába kívánkozó menüjéből a hallucinogének adták úgy igazán azt, amit kergetett már egy ideje. Szörfözött is előszeretettel a tudat-áramain-hullámain, míg végül azon kapta magát, hogy a saját villanás-látomásszerűen kísértő-bombázó gondolatai elől menekül a Poncichter negyedben, full ledzsalóban, és inkább COCOM-listázta legkedvesebb játékszerét. B. először egy dupla Hoffmannos Merlin színházbeli goa bulis agyreccsenésnél érezte azt, hogy ebből még nagy baj lehet, ám azt ő sem merte gondolni, hogy annyira kicsinálja az idegrendszerét, agyának a boldogságközpontját, hogy onnan nem lesz már visszaút az átnevelőtábor felé tartó lejtőn. A legsötétebb álmaiban sem kísértette volna az, hogy a masszív önpusztítás egyszer még mocskosul, elképzelhetetlen módon meg fogja bosszulni magát, és vissza fog köszönni pszichózis formájában, persze pont egy olyan időszakban, amikor megpróbálna jó fiú lenni, és „normi” módjára élni. B. miután erre az amúgy sem gyenge alapanyagra elkezdte egy időben rátolni a dizájner-szarokat, nos akkor valami átszakadt az agyában vagy a tudatában, és többször is eljutott arra a szintre, hogy minden szer nélkül, a saját egyre betegebb és zaklatóbb gondolataitól volt annyira becsavarodva, hogy az még a legdurvább candy-flip plusz még ezmegaz élményének is a sokszorosát adta. Mindennek a tetejébe még ebben a téboly-flow-ban azt sem tudhatta az ember, hogy mikor lesz vége ennek, ha egyáltalán vége lesz, és mikor jön le róla. Úgy érezte, hogy mint az angyalok a Berlin fölött az égben, hallani véli a vele szembe jövők, buszon mellette utazók gondolatait, kísértett a „people talking without speaking”, az LSD tripre írt dalszövege Garfunkelék örökzöld slágerének, amely olyan szép és megható is lehetett a kötelező orosz oktatással is pórázon tartott Kádár népének a maga korában.

B. agyában akkoriban újra elkezdett először kapirgálni, majd dörömbölni a grimbusz, és két, életveszélyes ámokfutásig fajuló grimbusz után már tudta, nagyon érezte belül, hogy mi lesz, hogy „Rólad szólnak a hírek, veled van tele a sajtó”, aztán rendőrök meg geschlossene Abteilung.... Már 2 évvel korábban, a legutolsónál, meg az azt követő fehér köpenyes kínzásoknál érezte, hogy még egy ilyet az kurvaélet, hogy nem bír ki, belehal, vagy csorgathatja a nyálát élete végéig Dénesfán, vagy jobb esetben mondjuk Dobán. B. megpróbált előre menekülni, miután a „ne tegyél soha a fekete lóra” - óva intés dacára – „kivéve ha az utolsó zsetonod” – tette hozzá ő. Aztán az akkori talpra állási kísérlete során a sötét ló egy ideig ragyogóan hozta is a futamokat, így bízott benne, hátha az újabb bombaötlete is bejön. Azt már egy ideje érezte, vagy érezni vélte, hogy valaki beszél hozzá, sőt egy ideje már kezdi zaklatni „gondolattelefonon”, de nem a „hosszú kezű Ottó bácsi” az a Klauzál utcából. Akkor viszont ki szórakozik velem, nem, ekkora mozim nem lehet, vagy megőrültem??!!.... B. -nek anno megtanították, mi is az a reality check, hogyan kell úgymond a valóságba tenni, azzal ütköztetni az őrületeket, a mozikat, és B. akkoriban még nem szállt el teljesen úgy a valóságtól, hogy ezzel ne próbálkozzon.

Amikor azonban leült a felszabadult gép elé a netezőben, majd elkezdte a szokott YouTube-os kelléktárával hergelni, szórakoztatni magát, egy oriental, arabic trance szám közben, ahol a hozzá készített videón a gízai piramisok voltak láthatóak, újra megszólalt a hang, de most már egy auditor, vagy gonosz lidérc (netán dzsinn?) könyörtelenségével:

„Hello Yusufkám, milyen volt Egyiptomban? Tudom, téged ez a látvány nem áhítattal, elvágyódással, hanem undorral, gyűlölettel tölt el, mert valójában te vagy Yusuf Dark. ”

B. -t igazából sosem hatotta meg a piramisok eredetének rejtélye, sőt az egyetemi ókori kelet szemináriumnak és előadásnak köszönhetően rendesen görcsbe rándult a gyomra, vagy elkapta az ideg akkoriban, ha egy képet vagy akár egy filmkockát is látott azokról a kibaszott kőhalmokról, vagy az ókori Egyiptomról úgy en bloc (holott a kihúzott Óbirodalom tétel mentette meg a szóbeli buktától a szigorlaton, de a mezopotámiai zikkuratokkal például jóval elnézőbb volt). B. már tanár korában nagy élvezettel merült el a József és testvérei szövegkorpuszában, ahonnan azt is megtanulta, megértette, hogy miért taszították őt már a múmiák is a British Museumban 10 évesen, vagy mondjuk az Abu Szimbeles Iron Maiden album-borítókép. Elkeseredett és csapongó Isten-keresése közben, a József és testvéreit olvasva rádöbbent, hogy ahol „a holtak az istenek és az istenek halottak”, az a közeg neki maga a spirituális méreg. De ahelyett, hogy feltette volna magának a kérdést, hogy: „Honnan is tudja ez a fülembe sugdosó szemét ezt a titkomat? ”, lefagyott, mint akit tevével való fajtalankodás közben kaptak rajta, és fokozatosan kezdte megadni magát a hangnak, mert egyre erőtlenebbnek érezte magát vele szemben.

„Sosem tudtál jó keresztény lenni, a megbocsátást csak kiharcolni tudtad, de gyakorolni nem, te kő helyett dinamitot dobnál vissza, ne is próbáld tagadni. Ezért vagy te Yusuf Dark, ez a te renegát, sötét oldalad, Yusuf kormányzó! ”

Photo: Ovidiu Selaru: The exorcist

B. ezen a ponton már system error szinten volt, mert hogy ez a hang nemcsak a muszlim-mozgalmi nevemet tudja, hanem azt is, hogy József története szinte teljesen ugyanabban a formában benne van a Koránban is.... Ezt még egy orientalistánál sem olvastam... Hiába próbálta volna felhozni a mentségére, hogy az áldott emlékű próféta nevét nem ő vette fel, hanem úgy adta azt neki Jafar, egy Iránból Ausztráliába emigrált vendég a belvárosi, fapados recepcióban, ahol dolgozott.

„Te nem az a József vagy, aki előbb gabonát (segélyt) ad az őrá irigykedő, őt kút mélyére majd börtönbe juttató testvéreinek, majd később könnyezve meg is bocsát nekik. Nem, te az a Yusuf kormányzó vagy, akit felriasztanak az őrök, hogy koldusok érkeztek ide az éhínség elől, gyorsan kimész, hogy wtf, aztán felismered azokat a tetű geciket, és gabona helyett a következő dörgedelemmel állsz elő: „Azok után, ugye tudjátok mi után, mert tudtátok, ide akartatok eladni rabszolgának, szóval azután még van pofátok idetolni a képeteket és szívességet kérni tőlem, hát nem, kurvára nem, őrök, íjászok!! ”.... És szitává löveted őket, mérlegelés, részvét, lelkifurdalás nélkül. ”

B. itt már sápadozott, majdnem lefordult a székről, de valami nehezen megragadható, perverz örömet, megkönnyebbülést is érzett, hogy végre valaki rásegítette arra, aminek csak egy részét merte akár magának is bevallani. Itt már tényleg úgy érezte magát, mintha auditálna, annyi valóság-érzete még maradt, hogy belegondolt, hogy te Jó Isten, az a sok agymosott, durván lehúzott balek, azoknak vajon mennyibe fájt volna egy ilyen tükör – aztán belegondolt abba, ha a tizenikszév dorbézolásának költségeit, az azt követő és kísérő kínokat, iszonyt csömört, meghasonlást, megalázottságot, kiszolgáltatottságot forintosítaná, hát ő is ott lenne valahol...

„Szitává löveted őket lelkifurdalás nélkül, ahogyan lelkifurdalás nélkül, kormányzóvá emelkedve első dolgaid egyike volt Potifárnét az urától elragadni, a núbiai rabszolgáddal nyilvánosan megerőszakoltatni, kurválkodásra kényszeríteni, majd Jemenbe száműzni. Ugye gyűlölöd ezeket a piramisokat, amiket látsz, gyűlölöd őket, mert neked elsősorban ezeket jelképezik, ezeket hívják elő, mindezt amit elmondtam? ”

B. amúgy sosem volt egy dzsigoló vagy Casanova alkat, ás bár rondának sem volt mondható, de annak a férfiszépségnek mégsem, akiért megőrülnek, kezüket vagdalják a nők. Álomfejtő sem volt amúgy, csak irodalmi szövegek és történeti források elemzéséhez értett, így a felcsúti Ramszesz álmát nem tudta megfejteni, csak addig jutott a vezér manővereit, megnyilvánulásait elemezgetve, hogy bizony szerepálmai vannak: hol végvári kapitány, hol Andrássy Gyula, hol Caligula, éppen ahogy a helyzet megkívánja.

„Ha most egy tüzér lennél, lenne egy szuperágyúd, és én azt parancsolnám, hogy lődd ezeket a kibaszott halmokat szitává megtennéd? Tudom amúgy, hogy a kezed már a ravaszon van. ”

B. bár Kairó óvárosát feltette a bakancslistája eléggé hátsó helyére, és Nasszer a kedves, nagy tisztelettel övezett történelmi személyei között volt, készséggel, a legnagyobb örömmel ment már bele ebbe az életveszélyes, gonosz játékba, becélozta a számára roppant gyűlöletes és frusztráló látványt, mint a Halálcsillag az Alderant, és Vörösmarty, a kamaszkori nagy kedvence Setét eszmék kezdetű töredéke jutott hirtelen az eszébe…

„Nagyon jó, ifjú tanítványom, nagyon jó, most pedig, további utasításig, szállj fel a 28-as villamosra! ”