Kethane
B. kora reggel egy benzinkút mellett tért magához, miután a rosszul és csalódással végződő este után a haverja kirakta őt a víkendházukból. B. dühös volt és sértődött, de valamiféle vakmerő, önsorsrontó, rövidlátó elszántság hajtotta tovább élete talán legvégzetesebb hibája felé. Ezt akkor nyilván még nem tudhatta, de a mérlegelésnek, józan belátásnak teljes mértékben híján volt. Látni akarta a lányokat, főleg Szidit, mert az idősebbik, mint kiderült, már foglalt volt két alkalmi beszélgetőpartnerük közül, de mikor a csalódással végződött „bevásárlás” részleteit egyeztették, akkor egy talán még Szidinél is csábítóbb lány suhant el a periférikus látómezejében.
Ő volt Szimonetta, akit Szidi fiatalabbik bátyja egy, a vörösiszap katasztrófa által sújtott, kevésbé ismert településről szöktetett meg, olyan veszélyesen szép volt a lány, keresték is később a rendőrök nem egyszer arrafelé. Szóval B. különféle szerektől másnapos fejében igéző szempárok, formás fenekek, csábító körvonalak keringtek, és egyelőre tudomást sem akart venni erősen kiszolgáltatott és elkeserítőnek is mondható helyzetéről, mert az otthonról beígért heti apanázs, a lakhatási támogatás, a blogger-alkotói flow vitték az agyát, meg nyilván a szülővárosából való kilakoltatás miatti neheztelés, harag és bosszúvágy robbanásveszélyes elegye tovább fűtötték ezt a már amúgy is túlhevült gépezetet.
B. megivott egy dupla kávét a közeli pékségben, és próbált mellette gyomorégésén is enyhíteni, aztán gyorsan kezdte felidézni magában a környéket, az utca nevét, ahol a lányokkal találkoztak. Az Árpád utca a helyközi-távolsági autóbusz-pályaudvartól nem messze esett, és hát B. még két évvel azelőtt, Volános korában irányított, olykor vezényelt is ebbe az elő-balatoni városkába buszokat a szülővárosából, vagy a forgalmi irodában fogadta a környékről oda érkező sofőröket. A pályaudvar környékén ezért sunyi módon rá is tört némi önsajnálat, kínzó elégedetlenség, hogy:
„Bassza meg, ha elülök a seggemen, és nem kezdek el pattogni, vakmerően variálgatni, majd feszegetni a határaimat, most már alsó hangon vezénylőtiszt, vagy akár forgalomvezető is lehetnék, mehetnék faluhelyre csajozni formaruhában, kirittyentve, öregapám büszke lenne rám, nem a legújabb keletű őrületeimtől megrettenve próbálna megszabadulni tőlem, faterom közbeiktatásával.... Na, mindegy, most már ezzel kell főzni, majd itt belecsapok a lecsóba, találok itt bőven anyagot, inspirációt a következő bejegyzésekhez... ” – próbálta nyugtatni magát, és a Kalifa nevű vízipipázó- pizzázó felé vette az irányt, mert a kissé homályos emlékei alapján arrafelé menet történt a nagy találkozás, melynek tartósan az utóhatása alatt volt. Mire az utca közepére ért, ahol a család lakott, Chajko, Szidi apja már messziről integetett neki, ugyanis gondosan, előre elkészített kalitkával várta már a madárkáját (chiriklyi) Kevesen tudják, nem látva a sokszor rövidlátó előítéletektől, hogy a romáknak valami ösztönös, hetedik érzék szintű alkalmazott pszichológiai érzéke van, úgy átlátnak az emberen, sőt a veséiig belelátnak, hogy az már ijesztő, nem is megdöbbentő. Chajko már messziről levette, ahogyan meglátta B. -t, gondterhelten cipelve a teletömött sporttáskáját a vállán, hogy itt valami nemcsak hogy nem kerek, hanem hogy valami nem hétköznapi, nem teljesen ésszerűen megfogható jelenség közeledik feléje, egy gazho dilo, bolond idegen, aki éppen önveszélyes alászállásainak és vakmerő expedícióinak az idejét éli.
Ő volt Szimonetta, akit Szidi fiatalabbik bátyja egy, a vörösiszap katasztrófa által sújtott, kevésbé ismert településről szöktetett meg, olyan veszélyesen szép volt a lány, keresték is később a rendőrök nem egyszer arrafelé. Szóval B. különféle szerektől másnapos fejében igéző szempárok, formás fenekek, csábító körvonalak keringtek, és egyelőre tudomást sem akart venni erősen kiszolgáltatott és elkeserítőnek is mondható helyzetéről, mert az otthonról beígért heti apanázs, a lakhatási támogatás, a blogger-alkotói flow vitték az agyát, meg nyilván a szülővárosából való kilakoltatás miatti neheztelés, harag és bosszúvágy robbanásveszélyes elegye tovább fűtötték ezt a már amúgy is túlhevült gépezetet.
B. megivott egy dupla kávét a közeli pékségben, és próbált mellette gyomorégésén is enyhíteni, aztán gyorsan kezdte felidézni magában a környéket, az utca nevét, ahol a lányokkal találkoztak. Az Árpád utca a helyközi-távolsági autóbusz-pályaudvartól nem messze esett, és hát B. még két évvel azelőtt, Volános korában irányított, olykor vezényelt is ebbe az elő-balatoni városkába buszokat a szülővárosából, vagy a forgalmi irodában fogadta a környékről oda érkező sofőröket. A pályaudvar környékén ezért sunyi módon rá is tört némi önsajnálat, kínzó elégedetlenség, hogy:
„Bassza meg, ha elülök a seggemen, és nem kezdek el pattogni, vakmerően variálgatni, majd feszegetni a határaimat, most már alsó hangon vezénylőtiszt, vagy akár forgalomvezető is lehetnék, mehetnék faluhelyre csajozni formaruhában, kirittyentve, öregapám büszke lenne rám, nem a legújabb keletű őrületeimtől megrettenve próbálna megszabadulni tőlem, faterom közbeiktatásával.... Na, mindegy, most már ezzel kell főzni, majd itt belecsapok a lecsóba, találok itt bőven anyagot, inspirációt a következő bejegyzésekhez... ” – próbálta nyugtatni magát, és a Kalifa nevű vízipipázó- pizzázó felé vette az irányt, mert a kissé homályos emlékei alapján arrafelé menet történt a nagy találkozás, melynek tartósan az utóhatása alatt volt. Mire az utca közepére ért, ahol a család lakott, Chajko, Szidi apja már messziről integetett neki, ugyanis gondosan, előre elkészített kalitkával várta már a madárkáját (chiriklyi) Kevesen tudják, nem látva a sokszor rövidlátó előítéletektől, hogy a romáknak valami ösztönös, hetedik érzék szintű alkalmazott pszichológiai érzéke van, úgy átlátnak az emberen, sőt a veséiig belelátnak, hogy az már ijesztő, nem is megdöbbentő. Chajko már messziről levette, ahogyan meglátta B. -t, gondterhelten cipelve a teletömött sporttáskáját a vállán, hogy itt valami nemcsak hogy nem kerek, hanem hogy valami nem hétköznapi, nem teljesen ésszerűen megfogható jelenség közeledik feléje, egy gazho dilo, bolond idegen, aki éppen önveszélyes alászállásainak és vakmerő expedícióinak az idejét éli.
B. tisztelettel elegyes örömmel és megkönnyebbülve üdvözölte a házigazdát, előző napi sofőrjüket, aztán nem sokat kertelt, és előállt a kéréssel, hogy élne a meglebegtetett ajánlattal, és egy ideig, míg munkába nem áll, vagy ki nem találja, hogy merre és hogyan tovább, meghúzná magát abban a kiadó vendégszobában. Chajko persze már várt rá, behívta magukhoz, kávéval kínálta, majd a feleségétvel és legidősebb fiátval együtt gondosan kifaggatták a hozzájuk betévedt vándort, hogy honnan, mi járatban, merre tovább és az egyéb, ilyenkor szokásos elővigyázatossági és ismerkedési kérdések. Mikor annyit kiszedtek B. -ből, hogy pénze, laptopja, Vodafox előfizetése és telefonja azért van, meg márkás ruhái, tehát nem csicskának szegődne el hozzájuk (a pajta már úgyis foglalt volt), cigányul könyvből tanult, nem a rendőrtiszti fősikolán -persze ettől függetlenül csak-csak előjött a „Shingalo san? ” - kérdése B. egyre hosszabb és kacifántosabb ottléte során – meg hogy ha nem is nősülni, de csajozni szeretne, mert szerelemből is tanulta meg a lovári nyelvet, hogy szeretőjének imponáljon vele. Aztán persze, izé ő bizony tudja, már meg is tapasztalta, hogy tényleg két fokkal melegebb a romani mish, az a bizonyos, amire patikát is mondanak (csak nem mindegy, hogy metaforaként, vagy ok-okozati metonímiaként), meg tényleg, mintha egy kanál mézet is belecsöpögtettek volna, úgy rá tud kattanni az ember. (Mikor B. ehhez a pikáns részhez ért motivációi ismertetésében és terjengős, csapongó bemutatkozásában, Vrana, Chajko felesége egyre gyanakvóbban, de valami nehezen megragadható és vad, vágyakozással elegyes szemrehányással nézett rá, idegesen, de azért feljebb-feljebb húzogatva a szoknyáját.)
B. a pofavizit alatt még kitartott annál a tervénél, hogy idővel mindenképpen Keszthelyre áll tovább, de egyelőre abban maradtak alkalmi vendéglátóival, hogy közeleg augusztus huszadika és a hosszú hétvége, akkor úgyis halott minden, a nyár utórezdüléseképpen, akkor még a fű se nő, így azt a pár napot majd eltölti náluk. Megmutatják majd neki a város menő helyeit, sőt még a közeli, egykori szocialista bányavárosba is átruccannak majd, ahonnan a család az Árpád utcába költözött, mert ott jó és olcsó a strand, nem olyan méregdrága, mint a vár mellett épült wellness szálló, ahová cigányokat amúgy sem engednek be. Szóval jó lesz, nagy lesz minden, meg hogy igazából hagyjuk azt a vendégszobát, az kamm amúgy is foglalt már, szépen ott alszik náluk a házban, szorítanak neki helyet, és úgy direktbe nem is kell fizetni a szállásért, de ha már a piszkos anyagiak szóba jöttek, ugyan mutassa már meg, hogy akad valami a kástállóban, sok az éhes száj, épp majdnem kifogyott minden, kérik szépen ruccanjon már át a lányokkal a Coop-ba meg a francia pékségbe pár szükséges dologért, meglássa jó tett helyébe jót várjon, és mire visszaérnek, addigra az őt továbbra is hol gyanakvóan, hol kívánatosan méregető háziasszony igazi jó lecsós tésztát meg cigány kenyeret, ahogy ők ott hívták bokolyit készít majd nekik. Hát jó, szívta egy kicsit a fogát B., akad még lóvé, meg hát nemsokára hétfő, jön a heti apanázs, zhastar ando magazino. A bevásárlás közben a lányok meg is mutattak neki több érdekes dolgot a városból, például a házuktól nem messze eső hamburgerezőt és sörözőt, ahol bikaerős helyben főzött sört lehetett kapni elvitelre is, igazán méltányos áron. (Később, ahogy a dolgok kezdtek eldurvulni arrafelé, ez lett B. egyik búfelejtője és menedéke az őt vendégül látó család egyre viharosabb és feszültebb mindennapjai elől.) A lányok megmutatták az iskolát, ahová a család legfiatalabb gyerekei Márkó és Melissza jártak, a dohányboltot, a hentesezőt, a Fő teret, a wellness szálló tulajdonosának extravagáns cukrászdáját, a sétálóutcát, a kínai boltot, és egyéb praktikus dolgokat. Séta közben összefutottak Dodival és Dájánával, ahogy a családban hívták őket, akik épp hazalátogatóban voltak Angliából, és egy jobbkormányos, sárga rendszámos, okosba intézett és hazahozott angol autóból, pátyivászló vurdonból üdvözölték őket, puccba vágva olasz ruhában, ahogy kell. Dodinak és Dájánának a kávébarna bőrük mellett valami keleties, nehezen megfogható beütése is volt az arcuknak, így a szigetországban hol „pakisztánoknak” hol arabnak nézték őket – persze a gerlepár mindkét tagjának a nyakát ujjnyi vastagságú aranylánc díszítette, és látszott rajtuk, hogy az olyan napjaikon még saját maguknak is elfelejtenek köszönni.
Mire hazaértek már a konyhában ült a mámi, a családot háttérből irányító nagymama, aki Dájánáék nem éppen szerénynek mondható házának az alsó szintjén lakott, akinek magyar férje volt, és úgy tudott főzni, hogy tényleg a tíz ujját megnyalta utána az ember. Mámi Chajko anyja volt, büszke önérzetes cigányasszony, aki nagyon nehezen békült meg menyével, Vranával, „azzal a köszörűssel”, akit Chajko úgy szöktetett meg, szülei minden ellenkezése dacára, egy Isten háta mögötti telepről, akkora volt a szerelem. Mámi B. -t is gyanakvóan fogadta, méregette, hogy ki ez a jóképű, de ki tudja micsoda balhéból ide tévedt sztrejinó, na de nézzük csak meg, hogy penel, és már vizsgáztatta is B. lovár nyelvtudását. Szó szót követett, a mondatok egyre hosszabbak, szaporábbak lettek, aztán B. úgy belejött a társalgásba, hogy pár huncutabb poént is megengedett magának, amire mámi kertelés nélkül ráförmedt, hogy:
„Velem te szípen beszéljél, mert én tíz évet voltam a bírtínben!!! ”
B. már fagyott is le egyből, és onnantól kezdve, egy viharos kifakadást nem számítva mindig megadta a tiszteletet máminak, akinek a bizalmát és szereteté így fokozatosan nyerte el. Végül megebédeltek, zenét hallgattak, és meglepődve konstatálták, hogy B. mennyiféle roma dalt, előadót ismer. B. persze inkább az autentikusnak vagy réginek mondott cigány zenét kedvelte, főleg az Ando Drom-ot és a Parno Graszt-ot, meg a Kalyi Jag-ot, de mikor a fiatalok vették át a zenei iránytást, egyből leoltották B. -t, hogy jáááááj, hagyjál már ezzel a régivel, öreganyám hallgatott ilyeneket, most a Grófó a menő, a kicsi meg a nagy, az oroszlánüvöltések meg a Dzsigoló, Gary Dawlson remix-ben a Csabika verdájából veretve! Hát, jól van, lesz még mit tanulnom, gondolta B., és a nagycsaládi nyüzsgés, majd a vendégsereg ingerdózisa el is vitték a napot. Átjött Narinho, Chajko testvére is Keszthelyről a családjával látogatóba, aki ruhákkal piaRcozott, collár cigánynak mondta volna talán őt Tonunzer úr a Moldova riportkötetben. Chajko egyből fel is vezette szimpatikus, különlegesnek tűnő, de a hermészi homályból előpattant vendégét, hogy a rakló volt Isztambulban ám, hogy onnan Nariék mennyi replikát hoztak, meg miket szakítottak rajta, jáááj a régi szép idők…. „Aztán szomnakájt hoztál-é a bazárbúl te gyerek? ” - kérdezte Narancs B-t, mert hogy ott olcsó ám az arany, de jáááj, hogy te ott mecseteket, múzeumokat meg kocsmákat, diszkóklubokat jártál! - Ki ez, te??!! „Kultúrember ez itt nna, tanár volt ám, meg cigányul is könyvből tanult, beszél angolul meg németül, majd kiviszem magammal Londonba vagy Nyamcóba kocsit venni! ” - fényezte és védte is egy kicsit a vendégét Chajko. B. pedig megmutatta a török cigányzene CD-jét, és a Fenerbahcse kulcstartóját többek között, amiket odakint vett, mert hát ő igazából sosem volt fukszpárti, nem a külsőségek érdekelték, és hát az arannyal, főleg a családival kapcsolatban olyan mélyre ásott szégyen és bűntudat kínozta őt egyre, hogy valami tudatmódosítóval kellett azt elnyomnia.
Szép lassan rájuk esteledett, mámi és a többi vendég udvariasan eltávoztak, B. pedig elment egyet Chajkoval sétálni ando foro, kiültek sörözni egy repi hely teraszára, hogy megmutassák magukat a városnak, aztán elbeszélgettek komoly férfidolgokról. A gyerekhad persze csak utánuk ment, fagyira, süteményre, műsorra éhesen, B. újfent gavallérkodott egyet, aztán mentek haza aludni. Chajko nem győzött magyarázkodni a házban levő zsúfoltság, szerény körülmények miatt: a két idősebb fiú a barátnőikkel, valamint a két lánytestvér egy ágyban aludtak, B. pedig egy matracon kapott helyet elsőre a nagyobbik szobában, ahol a családfő is aludt a nejével, meg egy másik romungró vendég, akivel Chajko néha vasazni járt. B. még vett magának hazafelé menet egy két literes üveg helyi sört a szomszédból, amit felajzott idegei nyugtatására el is kortyolgatott az udvaron, lefekvés előtt, és szépen el is nyomta őt, ahogy kell. Már éppen álomra hajtotta volna a fejét a matracon, amikor ideges forgolódásra, és mintha kéjes nyögdécselésre lett volna figyelmes. Hát ahogy a házigazdáék franciaágya felé sandított bátortalanul, hirtelen nem is akart hinni a szemének, olyan látvány tárult a szeme elé: ahogy a háziasszony kielégítetlen, sóvárgó, kéjes nyögések közepette kitakarózott, egyben odébb is lökve kis fiukat, láthatóvá vált a még mindig izgatóan formás, meztelen teste, gömbölyű, tenyérbe illő mellei, aztán ahogy beterpesztett, a Vénuszdombja is, az édes és forró szőrös muff, amire B. már a buszpályaudvaron kurválkodó iváni lányok becserkészése óta gerjedt forgalmista-fordabűvölő korából, no hát a bűvös, mágneses erővel bíró mindzsó ott bújt elő kikerekedett szemei előtt, és Vrana mintha azt is mondta volna lihegve, hogy: „Gyere! ” B. egyből lázas izgalomba került, hitetlenkedve tolta orrára a szemüvegét, mert anélkül elég homályosan látott, és valami felajzott bénultságtól kimerevedve és megmerevedve tépelődött magában, hogy utat engedjen-e akkoriban egyre féktelenebb és veszélyesebb vágyainak, nyelvének és hímtagjának, vagy csak képzeli az egészet, meg mi van, ha az ura felébred, ezek köszörűsök, levágják a károdat aztán a szádba is rakják, de csak meg kéne cirógatni és bevinni a fürdőbe, de hát könyörgöm, ez egy férjes asszony, lehet, hogy csak olyat álmodik….
B. végül gondosan lefényképezte a szemei elé táruló izgató látványt, majd a fürdőbe sietett, hogy könnyítsen magán és megálljt parancsoljon magának
„Nem semmi, ha már így kezdődik…. Mi lesz ebből? ” - dörmögte magában, és inkább az ellenkező irányba fordulva aludt el nagy nehezen.
