My dear, beloved Mistress...

akarom mondani:

Kedves és hódolva tisztelt Úrnőm,

Ne haragudj a nyelvi zavarért, nem habiban vagyok, hanem habibi, ha már játszom a szavakkal, szóval nem fellengzősködni akarnék én az angol megszólítással, de az a nagy helyzet, hogy amiről írni, vagy inkább vallani akarok, arról többnyire angolul beszéltem/cseteltem eddig Veled.

Be is illene mutatkozni, ha már itt dadognék Neked valamit, de inkább megkíméllek attól, hogy elmondjam és elmagyarázzam, az összes nevem, erről Dénes, egykori egyetemi cimborám, ma már sokszorosan díjazott író és költő írt talán a legfrappánsabban, illetve nem vagyok én egy Pessoa / Alberto Caeiro meg még ki tudja melyik a hetvenvalamennyiből. Szóval inkább nem hetvenkedek, hanem nekikezdenék már végre, hogy fétisként imádott lábaid elé tegyem azt a hozott anyagot, amiről még ott, olyan helyzetben sem lehet, illik, szabad beszélni, ahol a legnyersebb és néha akár a legkegyetlenebb őszinteség az úr.

„Vagyok finom, mimóza lélek, tyúkot lopok és disznót herélek.” Inkább attól is megkíméllek, hogy Léda tojásaitól kezdjek neki a mondandómnak, de a lényeg, hogy későszültött voltam, anyám túlhordott és belebetegedett a szülésbe, így elég hamar elválasztottak tőle, emiatt szoptatni is alig tudott, és ezeknek köszönhetően hamar kiérdemeltem a rizses bébitápra utaló Oriza Triznyák, valamint az elefántbébi beceneveimet, amikből lettem aztán Barnus-Baus-Bauska, majd 40 évre rá Perkúnas Bauskas, de erről már írtam, illetve később...

Anyám mellett ómamák és pótmamák is végigkísérték az első éveimet, mint az ödenburgi kék ÁVÓ egykori székházában lakó óvónénijeim idővel, a tömegsír és a romos zsinagóga mögött megbújó óvodában. Ebbe az alapvetően kissé zavaros, de inkább biedermeier és kellemes képbe azért bele-belezavartak a konyakízű, nyálas puszik, a károgás és nyávogás, illetve a fokhagyma, púder-és tömjénszag, aminél nyilván jobb  volt a Barkasz (nem Hamilcar Barkas pun vezérre, hanem az NDK-s kisbuszra gondolok, ma úgy mondanánk: Ducato), a Zsiguli vagy a VOLÁN garázs szaga, vagy a Commodore 64, a piros Symphonia füstje, de mindenképpen összegyűlt a felnőtt filmek többek között MILF, sőt GILF kategóriáiig vezető forrásanyag.

Amikor már elkezdtek nyüzsögni a hangyák a gatyában, ödipális hozott anyagom a nagy mellű, göndör vagy dauerolt hajú nők, valamint a hairy suni iránti vonzalomban és bátortalan érdeklődésben nyilvánult meg – Frau Éva Deutschlehrerin hamar tükröt tartott ennek az akkor még nem tudatosult hozadékomnak, és hosszú éveken át a zsebzsötemjeim főszereplőjéve lépett elő, ahol extrémebb esetekben az iskolai takarítónő, illetve a család baráti köréből a horvátországi nudista strandon látott nőtagok is szerepeltek például.

Aztán jött a katkó gimi, csador aka. hidzsáb előtt először fityulás nővérekkel, papbácsikkal, hittannal, (latinnal is, ami tagadhatatlanul jól jött és jön még most is) ami úgy kb. 13 éves koromig tudott lekötni, vagy magyarázatot adni, amíg önmagára nem ébredt bennem a Skynet. Na de most ne menjünk ebbe bele, de ki akarta vagy merte a zsebzsötemeket meggyónni, „atyám, egyedül vétkeztem...” vagy mint Fellini Amarcord-jában a trafikos nő - nini! - nagy mellei, meg a gyónás-paródia, inkább gyóntam a terapeutámnak másfél éven át, mint a protestánsok, meg hagyjuk a többit, de tényleg nagyon jól jött, hogy A leves című novellám végén a szerepcserés támadásban adtál nekem egy olyan visszajelzést, mint a segítőnők a Fegyenctelepen, hogy: „Negyónjálmárannyitmegolyancirkalmasanmaratonianbazmeg!” Meg tudom immár, hogy nagyon sokadszorra tettem fel azt a lemezt, de hát a monománia, illetve erre programoztak a csoportterápiákon. De azóta is hálás vagyok Neked ezért a drasztikus fellépésedért, mert azóta könnyebben, nagyobb élvezettel és dinamikusabban írok. (Mondjuk most is éppen gyónok...)

A római catholicus és kaotikus vallásban idővel aztán nem találtam istent, csak papot, a Költő után szabadon, vonzottak helyette más vallások és persze a tiltott gyümölcs... Ilyen tiltott gyümölcsök voltak nekem először a roma lányok és asszonyok, a romani mish, ami tényleg patika tud lenni, meg mintha egy kanál mézet csöpögtettek volna bele, és még édesebbé tudja azt tenni a megszerzésével és élvezetével járó veszély, kockázat. Aztán az aradi romános legénybúcsúm alatt jött a román suna, amiről már Nicoleta Luciu akkori Playboy celeb képeit nézegetve fantáziáltam, nem csak cimborálni, de összefeküdni is „az ördöggel” hmmm, na de erről is megemlékeztem már. Jött végül a harmadik, bő egy évtizeden át inspiráló, fogva tartó és klemmerbe lökő tiltott gyümölcs, a yehudi mindzsó is, ami hol mézes-gyömbéres-fűszeresnek, hol birsalmasajt ízűnek tűnt (legalábbis a túltolt, vagy túltenyésztett fajtája) – öncenzúra!

Fotó: Mistress Mika Katana

Bizony, bizony, idővel nagy nyaligátor vált belőlem, aztán a rossz lányok és éjszakai pillangók továbbképeztek és finomították a technikámat. Ebben az időszakban tűpontos tükörre találtam a Monsieur Ibrahim és a Korán virágai című film kamasz fiú főszereplőjében, csak az én Möszijő Ibrahimom később jött a képbe, és nem török boltos, hanem afgán volt. Ha már itt tartunk: egy izgalmasabbnak, szimpatikusabbnak, egyszerűbbnek és egzotikusabbnak tűnő vallással is megpróbálkoztam, hogy jobb ember legyek, és valahogy fékezzem ezt, amiről már  egy ideje csapongok és hebegek-habogok neked, aztán  - újabb öncenzúra! – a kontextusba vágó érdekes kifutása a dolognak az lett, hogy az eltakart női test élménye olyan, úgy is hozzáférhető, látható, vagy elsőre nem releváns női testrészeket is izgatóvá tett, mint a boka vagy a hónalj, és erre, mily véletlen, egy németországi török Mistress profilját nézegetve döbbentem rá.

Ebben az orientális útkereső időszakomban aztán képbe jött az óvó, féltő, vigasztaló, megvédendő Oroszország Anyácska testet öltött eszménye az orosz support (akkor még volt) amúgy belarusz team leader-e alakjában, és persze ő lépett elő a még akkor is tartó zsebzsötemek és fantáziálások főszereplőjévé. Mivel erre az időszakra már túl voltam hosszú-hosszú hónapokat felölelő és az életemből elragadó, nem koedukált rehabokon, aztán ideiglenesen vagy végleg kiszabadulva és elszabadulva a szexusom és perverzióim is kezdtek cifrábbak és meredekebbek lenni. Vissza is jelezte nekem ott belül Tibi bá, hogy „Oroszország Anyácska és Dusejbajev elvtárs, alias Dusi bácsi edzéstechnikáinak kombinációjából és kereszteződéséből egyenes út vezet a szex shopok egyre szaftosabb és perverzebb filmekkel töltött videókabinjaiba...” - ahogy ez meg is történt. Itt már nagyon közel jártam Hozzád.

Jött végül a már megírt Thébai úrnő, majd a (Kínzó)kamra, a BDSM felnőtt videók és tanító videók: azóta például az aranyesőről már nem Bódi Guszti, hanem Mistress Tangent ugrik be, és az, amit az egyik videójának a nézése közben éreztem, na ott aztán végleg eluraltad már nem csak a tudattalanomat, hanem az elmém nagy részét is: folytam, bizseregtem, elaléltam, nem ismertem magamra, és hódoló alattvalód, szolgád lettem. Jöttek, vagy inkább algoritmusok mentén besettenkedtek a harisnyás és szép lábas, valamint táncosnős képek, videók nyomán az online BDSM tartalmak, a látvány, a szöveg, a fétis, a worship, az orgia, a hangok, ahogy a latex ruhádon húzod az ujjaid, ahogyan a nyelvpiercinged finoman a fogadihoz koppan, ahogy eszed az epret, ahogyan gonoszan, néhol kegyetlenül, de elbűvölően és ellenállhatatlanul oltod, néha már alázod, végül porig rombolod és rabszolgáddá teszed, szolgasorba döntöd az embert.

Fotó: Mistress Minathrone

Feltettem Neked a kezem, ahogyan feltettem a kezeimet függőségem fölöttem aratott kiütéses győzelme előtt is, ha már a konfrontatív nagyokosok rabszolga úrnak hívják a magamfajta önpusztítókat, a függősége szolgájának, hát bruttó hú de sok év ilyen-olyan fajta terápiákban, kezelőintézetekben és ellátórendszerekben átszenvedett, bűnhődött, vezekelt, mittodumén még milyen keserű év után úgy döntöttem, hogy ha már beismertem, beismertették velem tehetetlenségemet és legyőzettetettségemet, akkor inkább a Te rabszolgád leszek, Te leszel a Felsőbb Erő, nem azok az agyament faszok, meg a sokszor már fasisztoid, szadista hajlamú „segítő” munkatársak, és Te elfogadtad a behódolásomat. Augusztus 13-án, éppen pont a világosi fegyverletétel napján, ami az újjászületésem napja is, mert akkor zártam a tényleg az utolsó átnevelésemet, augusztus 13-án hivatalosan, ünnepélyesen és visszavonhatatlanul letettem Előtted a fegyvert, de Te nem akasztottál fel, hanem szubmisszív hódolóddá tettél, inspiráltál, tanítottál, hol keményen, hol finoman, hol érzékien, hol játékosan, hol kegyetlenül, hol empatikusan... és itt már pont kívánkozik az augusztus 13. óta a közösségi idővonalaimon kígyózó-tekergőző mondat végére, hozzám itt már hűtlen lettek a szavak, meg elvitt a S.A.V.A.K., úgyhogy átadom a zárszót egy kedves költőmnek:

"Térdre rogyok az undortól, nagynéném az ágy

szélén ül és figyel, rézszínű, friss agyagos sár

borítja a sárga szobacipőjét, a napfény sugár-

kévékbe fogja a szőnyegről, bútorokból felszálló port.

Alighanem éppen kefélni akartam volna vele,

mikor a tavaszi rosszullét hirtelen elfogott, vér-

fertőzni, hogy tovább pontosítsam magam; azért

magam, mert ő, sajnos, egyáltalán nem volt begerjedve,

rendkívül kimerültnek látszott, meg feszültnek,

de mit csodálkozom ezen, tört ki később, hát nem látom,

hogy az egész tágas famíliában egyedül őrá

hárul a szabadságharc eszméjének gondja!? Most már,

hálisten, se gond, se família. Hát te sem érzed,

mit írunk?!, nézett rám merev, eltorzult-kemény

tekintettel, Nem igazán, gondoltam, titkon azt lesve,

találgatva, hogy mitől is szaladgálhat úgy fel-alá

a hőmérőben a ceruzabél, és hogy az ő örmény

lelkülete miért a farkamba kergette a vért,

s nem a szívem táján gyújtogatott; Szart ér

errefelé a honszeretet, mondta, miközben a teher-

autó a ház előtt alapjáratban berregett, erre

most utólag nem kis kéj visszagondolnom, de akkor, mit

értettem én akkor abból, hogy alapjárat, annyit

éreztem legföljebb, hogy túl sok minden lóg egyszerre

a levegőben...”

(M.J.)