Chajko és B. egymás tenyerébe csaptak, megköttetett a nagy alku, amely mindkettőjük elkövetkezendő heteit-napjait komoly mértékben befolyásolta. Szidi csak zavartan mosolygott a háttérben, hogy most akkor Juan Miguel helyett egy jómódú és hírű család csavargóvá züllött fekete báránya vezeti őt az oltár elé, Vrana, a háziasszony csak bosszankodva és elégedetlenkedve morgott magában, mert szeretett volna a számára egyre terhesebb vendégüktől megszabadulni inkább, Csabika éppen házon kívül volt, Luszi, Szimi és Armando viszont gratuláltak, és boldogan ölelték át őket. No de hogy mit fog szólni ehhez a mámi, meg a Gyémiék szomszédja, aki már egy ideje egyre komolyabban csapta a szelet Szidinek, nos, ezek a kérdések még egyelőre függőben maradtak, a házigazda viszont boldog volt és elégedett:

„Na látod pajtikám, velem lehet beszélni, velem nyugodtan lehetsz őszinte, nekem nem kell megjátszanod magad! Ha kiszabadultam, olyan lagzit rendezek nektek, hogy azt még hetekkel-hónapokkal utána is beszélni fogják! Látod, nem kell félned tőlem, bennem megbízhatsz, mert figyelj ide, ha akartalak volna, én úgy feltettelek volna a hintára, hogy még Sopronban, Keszthelyen, vagy Pécsen, vagy akárhol sem keveredtél volna le róla… Elővettem volna neked az egyik, Horváth Elemér névre szóló személyi igazolványomat, jól bepipáztattalak volna a svájcival, aztán úgy bekapod a horgot öcsém, ahogy a nagykönyvben meg van írva… De nem, láthatod, én befogadtalak, sőt már a családomba is fogadtalak, itt maradsz nálunk, ide költözöl szépen, és jobban megismersz majd minket. Mikor még jól ment a szekér, vettem két lakást, egyet a fiúknak, egyet a lányoknak, majd szépen megmutatom őket, és ti Szidivel ezek után a nagyobbikba fogtok költözni, az Amanda haljon meg, ha nem így lesz! ”

Chajkónak, vagy ahogy B. ezentúl hívhatta és hívnia is illett, a Papának valóban volt két lakása, az egyik egy kétes hírű, vörösiszap-katasztrófa által sújtott kistelepülésen, a másik pedig a szomszédos megye székhelyén, a belvárosnak csak jóindulattal nevezhető sétálóutca és fő tér környékén, ahová később B., mint állandó lakcímre be is jelentkezett. Az alku megköttetése után B. és a család elég mozgalmas napok elé néztek, az idő is szorította őket, mert Chajkónak be kellett vonulnia a robijába, de elsőre B. -nek el kellett vinnie újdonsült menyasszonyát egy menő városi étterembe, hogy megmutassák magukat a városnak, mint ifjú pár. Persze nem csak úgy, kettesben ám elsőre, hanem pár, gondosan kiválasztott családtag vigyázó szemei kíséretében. B. -t ez sem zavarta elsőre, mert boldog volt és megkönnyebbült, és valami vágyakozással elegyes szeretethullám öntötte el, amikor arájára nézett. Szidi és B. talán ekkor beszélgettek hosszabban a megismerkedésük óta, Szidi egyelőre csak annyit árult el magáról, hogy persze már elmúlt tizennyolc, szakmunkásképzőben végzett, és egészen nyárig a szomszédos egykori bányavárosban dolgozott eladóként egy márkaboltban. Avtar manca lumasa! - mondta volna neki szíve szerint B. mert Kárász anno megtanította neki ezt a mondatot Ivánban, hogy erre a dumára buknak a cigánylányok, de hát hová világgá, miből, merre, meg különben is, őt nem kellett megszöktetni, odaadta az apja, de hát B. egy idő után inkább szeretett volna csak vele lenni, és bizony már idegesítette a minden mozdulatukat figyelő, minden elejtett félmondatukat hallgató siserahad. Mindenesetre akár B. akár Szidónia szebb és boldogabb jövőre lettek volna érdemesek, vagy hivatottabbak, mint azok a kalandosnak induló, de annál nyomasztóbb és félelmetesebb napok, amik előttük álltak.

Megvolt az első „randevú”, másnaptól már beindult az egyre mozgalmasabb időszak. Első körben Chajko, Vrana, B., Szidi és Armando felkerekedtek, hogy egyrészt megmutassák B. -nek a szóban forgó lakásokat, másrészt hogy körülnézzenek, minden rendben van-e arrafelé. Beültek Chajko kopott, viharvert, de annál erősebb motorral feltuningolt verdájába, mulatós zene, hangerő csutkán veretve, könyököt ki, ablakot le, és elkezdték szelni a kilométereket. Ahogy egy erdős részen mentek, és egy eldugott falun hajtottak keresztül, éppen egyenruhába öltözött gárdistákat láttak menetelni piros-fehér csíkos zászlóval – nyilván nem szociológiai terepgyakorlatra mentek, gondolta magában B., és mire feleszmélt volna a kötekedős Kárpátiás-kocsmatörténészekkel megesett, nem éppen kellemes, de a közelmúltban megírt, vagy inkább kiírt emlékei közül, arra lett figyelmes, hogy Chajko kinyúl az ablakon, és a kocsija tetejét verve üvölti ki nekik, hogy: „F@sszopóóók! ” B. jót derült magában ezen a később gondosan elraktározott jeleneten, majd kapaszkodnia is kellett, mert a sofőr bizony elég sportosan vezetett, ráadásul úgy, hogy a saját bevallása szerint az Ecserin vett jogosítványa be volt vonva…

Odaértek elsőként…. -be, az egyik vörösiszap katasztrófa által sújtott kistelepülésre, amiről anno Padragkúton olyan sztereotip vicceket hallott B. Renátáéktól, elhaladtak az emlékmű mellett, bizony sok helyen látszódtak még az előző évi katasztrófa nyomai, és hát főleg Armando próbálta finoman sejtetni B. -nek, hogy vannak hangok, akik szerint itt szándékos, célzott emberéletek ellen irányuló szabotázsról volt amúgy szó… A lakást rendben találták, két ember számára éppen elegendő, takaros kis kecó volt, a raktár feltöltve tartós élelmiszerekkel, szárazáruval, demonstrálandó, hogy betartalékoltak az előttük álló zord időkre. Chajkónak és Vranának még pár ismerőst fel kellett keresnie a környéken, így Szidi, Armando és B. körülnéztek a közeli buszpályaudvaron, majd az újdonsült családtagok megengedték B. -nek, hogy beüljön egy vagy maximum két sörre a restibe. Az utasellátóban az a Tarr Béla filmekből ismerős légkör, vagy oeuvre fogadta B. -t, amiben előszeretettel lubickolt, és jócskán benne is ragadt az elmúlt években. Ahogy a második üveg Kőbányait kezdte egyre gyorsabban, odakintről Chajkó siettetésére magába dönteni, és nézte a lerongyolt, kétes, jobb sorsra érdemes, tengődő egzisztenciákat maga körül, hát valami ki tudja miféle ihlet, vagy késztetés hatására úgy döntött, hogy megmutatja magát, megmutatja mi a kultúra, és a kocsma fókuszpontjába állva elszavalta a kései magyar szakos éveiben felfedezett egyik kedvencétől, Tandori Dezsőtől a Hommage című verset, ami még a magyar irodalom all time best of, vagy top 10-be is bekerült nála:

Ki szedi össze váltott lovait,
ha elhulltak, ki veszi nyakába?
Ki teszi meg még egyszer az utat
értük, visszafelé, hiába?

Kardél-nyargalásod két oldalán
még kettészelve is ez állatok
hozzád lassult múlásukkal bevárják,
amíg kidől utolsó hátasod:

most még, nem deszka-földes-álruhásan,
visszanézhetnél e hűlő vetésre –
hogy zokogás kockázzon koponyádban,
kopogjon tört szemük dióverése.

Armando és az inkább kintről befelé kacsingató Szidi hirtelen nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, hogy most B. megőrült, vagy a fejébe szállt a pia, zavarukban kicsit le is fagytak, de azért hamiskásan nevettek B. sajátos performanszán. A kocsma vendégeiből sokaknak fel sem tűnt az egész, annyira elnyomta már őket az ital, vagy annyira bele voltak merülve saját nyomorúságukba, de páran azért, a pultosnőt is beleértve nagyot néztek, hogy micsoda furcsa figura tévedt be közéjük.

B. immár felvette…. -t is a repertoárjába, kocsiba pattantak és a szomszédos megye székhelye felé vették az irányt. A következő állomás már jóval ismerősebb volt B. -nek, kamaszkori, és egyetemista évei alatti románcok nehezen múló emlékeképpen, de ezt egyelőre inkább elraktározta magának, nyilván nem akart újdonsült menyasszonyának és családjának a zavaros nőügyeivel előjönni. Papa és neje itt nem csak a lakást ellenőrizni és bemutatni jöttek, hanem iskolanézőbe is, Márkónak és Melisszának. Ugyanis az volt a terv, hogy miután a családfő kényszerpihenőre vonul, a többiek átköltöznek az itteni lakásukba, mivel, mint később egyre kézzelfoghatóbban nyilvánvalóvá vált, az elő-balatoni városbeli ideiglenes lakhelyükön bizony elég komoly időzített bombák ketyegtek. Az itteni lakás nagyobb, modernebb, otthonosabb volt, B- itt egy időre el is tudta volna akkor képzelni a közös jövőjét Szidivel. Míg Vrana és a férje iskolanézőbe mentek, a többieknek volt idejük csavarogni egyet a központban, ahol B. örömmel fedezett fel egy kínai gyorséttermet. Fel is ajánlotta Szidinek és Armandónak, hogy meghívja őket egy kései ebédre, de Szidi olyan megrökönyödött és ijedt képet vágott, hogy ő ilyet aztán nem eszik, meg sosem evett, hogy B. hirtelen nem is értette a dolgot. Hiába kínálta őt később olyan szarvaspörkölttel és dödöllével, hogy arra még a szigorú gurmandok is rábólintanának, Szidónia attól is úgy idegenkedett, mintha egy vallásos zsidót ad absurdum csülökkel, Dubarry szelettel, vagy polippal traktált volna. Armando nem volt annyira finnyás, vagy nem ragaszkodott annyira a nagyon bevett hazai ízekhez, de nyilván kissé bátortalanul, hogy ő sem evett még ilyet, azért B. -vel tartott. B. pedig kapva kapott az alkalmon, és többféle kis adag ételt, csirkét, marhát, sőt rákot is rendelt, rizzsel és tésztával (a csípősséggel nem volt gond, mert Armando kis túlzással még a desszerthez is erős paprikát evett) így sógorjelöltjének kellemes csalódást és maradandó gasztronómiai élményt szerzett, és mikor máskor is errefelé vitt az útjuk, ha tehették, betértek ide ínyenckedni egyet.

Az amúgy is mozgalmas napjuk itt még korántsem ért véget, mert Chajkónak beesett egy nagyon komolynak ígérkező esti program Sárváron: egy privát, zárt körű, igazi veretős buli a fürdő parkolójában. A Papának úgysem kellett a szomszédba menni egy kis bohémságért, és hát a neki kinéző nehéz év előtt szerette volna kitombolni magát. Később kiderült, hogy a görbe vasi kiruccanás csak a nyitánya volt egy több felvonásos bevonuló, vagy bevonulás előtti bulisorozatnak, amin B. is nyilván mint muro zhamutro -kicsit díszpinty, vagy kibic - is részt vett. Chajko alaposan, kicsit olaszosan kirittyentette magát az izgalmasnak ígérkező estére, Vrana és a lányok kötelezően otthon maradtak, és a Papa, Armando, B. és az egyik unokatesó, mint sofőr megindultak a híres wellness-fellegvárba.

Mire odaértek, a buli már nagyban folyt, a parkoló tömve volt drágábbnál drágább, mutatósabbnál mutatósabb és tekintélyt parancsolóbb kocsikkal, a részt vevők ruháival, vagy néha már ruhakölteményeivel pedig egy elegánsabb divatszalont, vagy márkaboltot is meg lehetett volna tölteni. Az asztalokon minden földi jó, alsó hangon tízfogásos vacsora, minimum Ballantine’s minőségű italok sorakoztak. Armando, B. és alkalmi sofőrjük a kocsiban maradtak, míg a Papa kitombolt-táncolta magát. És ahogy B. messziről, de azért jól látta, a tánctéren Papát még az olyan nagyon komoly forma vendégek is közvetlenül, régi jó barátként üdvözölték, akiknek B. talán köszönni sem mert volna. Chajko kibulizta magát (volt vagy hajnali 3-4 óra, mire belefáradt a nagy dínomdánomba), de a bőséges vacsorából őket is megvendégelték, akik kvázi a kocsit őrizték, tenyérnyi rántott húsokkal, sültekkel, olyan, káposztás cvekedlivel körített pörkölttel, hogy annak hosszú évekre B. szájában maradt az íze. Persze a buli, ahogy kell, tele volt csábítóbbnál csábítóbb lányokkal, hölgyekkel, asszonyokkal is, és mikor a hangulat már a tetőfokára hágott, a röntgenszemű, szemfüles Armando egy furcsa csoportosulást szúrt ki magának, és hívta is fel rá egyből a többiek figyelmét: Egy BMW X5-ös környékén, bebombázott, beszipkázott lányok, darabonként százezer forintos ruhákban, elegáns cipőkben hajoltak rá kisujjnyi vastagságú strasszékat szívni a BMW anyósülésére, aztán egyesek közülük, engedve ősi, vad, és kulcshelyzetekben nehezen, vagy alig fékezhető ösztöneiknek, elegáns, olaszos szoknyáikban jókorákat terpesztve, állva könnyítettek magukon, mutráztak a kocsik közé vihogva-visítozva, magukon kívül. (Eeez igen, gondolta magában kicsit döbbenten, kicsit vágyakozva, de elismerőleg B. OZORA, Sziget, VOLT, Wiesen, ledurrant gyártelepes drum and bass bulikkal a tarsolyában, na itt kéne csapatni egyet gatya készen, mormogta immáron sóvárogva) A kocsit őrző fiúk cinkosan, hamiskásan összemosolyogtak, pusmogtak, aztán Armando rávillantott párat a duhajkodókra, akik zavartan odébb is álltak a tett helyszínéről.


„Egy szint után már közösülések vannak a liftben” – idézte B. egy általa akkoriban kedvelt alteros zenekar dalszövegét B. őrzőtársainak, még nagyobb derültséget okozva, majd várták a hajnalt, a buli kifulladását, mert még hosszú kilométerek álltak előttük.