Részlet a Séta című novellámból:

Ahogyan az ember ingerekre vadászva végigjárja a mahalle utcáit, a nyüzsgő reggeleken Tarr Béla filmekbe is beillő képsorok, vagy a dolgos nagyvárosi lét villanásai taglozzák vagy éppen nyűgözik le: az utcákat már tisztítják a köztiszaságiak és a közmunkások, aztán kikerülhetetlenül szembe ötlik a „csövik”, a homeless-ek és clochard-ok vert serege, ahogy az összepréselt alumínium dobozokkal tömött batyuikkal várják az azokat bevaltó kisbolt nyitását, torokszoritó nyomorúságban, ahogy a kutyások ellepik az arra kijelölt parkokat, ahogy a roma segédmunkasok a hentesnél kolbászt vagy hurkát reggelizve készülnek a napi robotra, de épp el lehet kapni az eldugott lakás-zsinagógájukbol ima után pont hazafelé tartó haszidokat, vagy a késeket, öveket, konyhai árucikkeket eladni igyekvő Gábor cigányokat is, akiknek az asszonyai a hosszú keleti vándorlás és gyökerek emlékét tükröző, kicsit a szárikra emlékeztető, élénk színű ruháikban kísérik az uraikat piacozni.