Újfent nagy sikerrel játszotta a jászárokszállási Kronberger Edmund színház az elmúlt hetek sikerdarabját, A pamphylia-i baffogókat, melyről Jeszenák Gábriel esztéta emlékezett meg egy erősen elfogult, már-már elragadtatott recenzióban. Egyesek tudni vélték, hogy az arrogáns mindent jobban tudni akarása miatt a háta mögött csak Jorubai Gabának nevezett „kultúrpolitikai öleb” nem csak a darab szellemisége, hanem az előadó társulat irányában is elfogultnak volt mondható, ugyanis többen látták, amint a kritikus a színdarab dívájának, Lembergi Johannának a tűsarkújából itta a Bolinger champagne-t, már-már eksztatikus áhítatban. Jeszenák úr, alias Jorubai Gaba a városi hálószobatitkok, majd gőzfürdői pletykák egyik főszereplőjévé is előlépett azokban az időkben, ugyanis esztétánkat a szokásosnál is jobban megérintette a kapuzárási pánikkal járó promiszkuitás, így pajzán és féktelen mohósággal csapott le minden lehetséges körülötte lévő nőre, míg egyszer csak pápai vizeken kezdett kalózkodni, és egy tagbaszakadt grúz medve feleségét is elcsábította, jelentősen veszélybe sodorva ezzel testi épségét és a munkahelyi reputációját, mert a felbőszült, felszarvazott férj még a munkahelyén is zaklatta, fenyegette az óvatlan Casanova-replikát. Jeszenák úr Wunderwaffe-ja ezekben a csábos manőverekben az volt, hogy piros/bordó és zöld színű ruhákban papagájkodott, gondosan ügyelve a zoknira is, így "öltözött be portugálnak", hogy az Igazából szerelem és csatolmányai filmekért rajongó hölgyek szívébe férkőzzön. A már-már diplomáciai gubanccá fajuló affért végül a tisztességes, egyenes, átlátható és emberbarát módszereikről elhíresült azeri baráti elvtársak közreműködésével sikerült elsimítani, cserébe a természetesen mindenhez értő Jorubai Gabának egy elismerő étteremkritikát is kellett írnia a Marquise de Salade nevű, akkor még üzemelő azeri-orosz étteremről, melynek az amúgy elbűvölő és intelligens üzletvezetőnője magáévá is tette az önmagáról újfent megfeledkező esztétát az étterem konyhájában.

A Taksony vármegyei Néplap szokásosan kósza és csapongó hírcsokrából az alábbiak kergették kissé konspiratív állapotba az aznap nagyon mimóza és mizantróp hangulatban tengődő Mihran Malikiant: A magyar és brit kormányok közös stratégiai döntésének eredményeképpen kihírdették, hogy maorikat telepítenek majd a Balzac, a Victor Hugo és a Karikás Frigyes utcák, környékére, míg a brit kormány ígéretet tett a mosogatók, pizzafutárok és babysitterek fizetésének emelésére többek között. Malikiannak éppen akkor lett volna lehetősége ezeket az információkat reality check-nek alávetni, tehát valóságba tenni, mert vagy fél órával azelőtt Inez Krueger hol ingerlő, hol csábító hangját és csilingelő nevetését hallotta újfent a szomszéd szobából, aki a Balzac utcai hentesbolt felett lakott. Malikian azonban egyelőre nem akarta inkább az egyre hevesebben összefonódó gerlepár románcát megzavarni, mert Inez Krueger a múltkor is úgy, olyan gyorsan becsípett az Ararát brandy-től, hogy majdnem rámászott a kanapén kvaterkázó Ismail Vartabedre, majd még kapatosabban a kaukázusi vegyesvágott szeretője dagadó hímtagját kezdte simogatni, miközben egyre ingerlőbben és csábítóbban nézett Mihran Malikianra is. „Életveszélyes ez a nő!” – vonta le már akkor a következtetést Malikian, aztán a java még csak azután következett, ugyanis a balett-táncosnő és délceg leventéje aznap rendesen egymásnak estek, nem teketóriáztak tovább: Ismail hallotta, egyre csak hallotta a szomszéd szobából, hogy Inez nyög, aztán Ismail kurrog, aztán megint Inez jön, megint Ismail, felváltva, soha nem egyszerre, és a hangokból arra következtetett, hogy már az előjáték is megkezdődött...Mindent hallott, a lucsogást, a bő nyálas cuppogást, a kéjes nyögéseket, aztán kis idő múlva már hallotta, ahogy egyre gyorsabban és hangosabban zihálnak, és olyan volt, mintha nemcsak hallaná, hanem látná is, igen, látta, bár nem akarta látni, mert neki ez ellen igazából küzdenie kellett (volna), el kellett (volna) terelnie a figyelmét a szomszédban zajló dolgokról, de mindhiába, mintha megérezték volna, hogy Mihran Malikian ki akarja vonni magát a bujálkodásuk hatása alól, Inez és Ismail is rázendítettek a maguk módján: Inez tulult, Ismail pedig torokhangon költői trágárságokat harsogott, nyikorgott az ágy, és közben olyan hangok hallatszottak, mint amikor két puha talpú bőrpapucsot összecsapdos az ember... „Na bassza meg, kezdődik...” - Mihran Malikian hiába próbált akár az írásba, akár az olvasásba menekülni, mindhiába próbált elrejtőzni az egyre jobban zavaró és kísértő hangok elől, a hangerő egyre nőtt, ahogy vele együtt nőtt a két fiatal, erőtől duzzadó test szeretkezésének intenzitása is, ami akkor már inkább baszásnak volt nevezhető... „Na ez már tényleg sok!” - morgott már hangosan is Mihran Malikian – „Én ezeket vagy megölöm, megszúrkálom egy konyhakéssel, vagy lerendezem egy baltával, vagy rájuk rúgom az ajtót, és beszállok harmadiknak bassza meg!”

Szerencsére az önreflexiója még ilyen túlhevült, buja és lucskos pillanatokban sem hagyta cserben az örmény-magyar diákot, bár majdnem harmincig kellett elszámolnia, és inkább úgy döntött, hogy kilép, vagy inkább lelép ebből az őt egyre jobban feszélyező helyzetből. Dühösen felhúzta a viharvertebb pár cipőjét, és nekiment a vakvilágnak, neki a mahalle belváros felé lecsorgó-lelógó, mégis nomád, szlömös alvégének, a tarhásoknak csak flegmán annyit vetett oda, hogy: „El se kezdd bazmeg, nem!”, aztán elindult az Erzsébetisztánt és Csikágót kettészelő-elválasztó körút mentén az egykor még Benito Mussolini-ről is elnevezett tér felé, ahol morogva lépdelt el a sokadik török álruhás gíroszos mellett – „Basszátok meg a káposztával teletöltött, fosatós szarotokat!” – morogta immár félhangosan maga elé – „És nem, nem veszek se kést (mert akkor mindjárt visszamegyek a gerlepárhoz), se konyhakészletet, nem fizetek újabb hivalkodó aranyláncot a romnyid nyakára, láttam a bukaresti rendszámú kocsidat már a Tessedik Sámuel téren dumnule... es ist Wahnsinn!” – tört volna már ki lávaként a fortyogó düh és irigység Mihranból, és ment volna át a történet hasonló ámokfutásba, mint az Összeomlás című film, amikor Mihran Malikiant már az Eiffel pályaudvarig vitte a hév és az ideg. Becélozta magának az aluljárót, ami egy időben minden környező ország rendőrségének a bűnügyi térképén rajta szerepelt a nagyvárosi legenda szerint, lebaktatott, vagy inkább csörtetett azokon a gyanúsan sokat látott lépcsőkön, és miközben a Fornettisnél vett erős kávéját kortyolgatta, egyre szaporábban és mélyebbeket szívva a cigarettájából, hát egy, a környék eléggé slampos színvonalához képest üdítő, csábító, magával ragadó, fiatal street hooker cigánylány szólította le: „Üzlet nem érdekel?” ’Dehogynem kisanyám, itt helyben, döngetném azt a forró, édes mindzsódat, de minden vér az agyamban van jelenleg...Mikor is csapoltam le magam utoljára? Hányadik kávé ez? Mennyi van nálam? Van helyed?’ – pörögött le mindez másodpercek törtrésze alatt Malikian agyában, de mondani zavartan csak annyit mondott, hogy bár van nála pénz, most nem alkalmas, holnap viszont tuti visszajön, de tényleg, mikor szokott a lány itt lenni? Eysant, a pipás cigánylányt Szomolnok vármegyéből azonban nem olyan fából faragták, hogy csak úgy lerázza egy rakló, aki szemmel és képzeletben már magáévá is tette őt, úgy nézett rá, így hát vért szimatolt a török szappanoperákból előlépett művésznevű ragadozónk, és rendesen megcápázta, nem hagyta elevickéni Mihrant, hogy nem, ez egy alkalmi, csak most, csak neked, ajánlat, ő amúgy nem csinálna ilyet, de most nagyon meg van szorulva, az se baj, ha a sex shop kabinjára már nem futja a diáknak, az alapösszeg legyen meg, aztán van neki egy tuti helye, ott mehet is "az üzlet"!

’Na jól van bassza meg, tényleg nem tudok neked ellenállni, teee, tudjátok, érzitek rajtam, hogy ez a gyengém, az igéző és ingerlő szénfekete szempár, a kávébarna bőr, az ösztönös vadság, a perverz trágárság, ami egyszerűen lehengerel, rabul ejt, nem ereszt, nem tudok ilyen helyzetben nemet mondani, hiába kötöztem ki magam a hajó árbocához, mint Odüsszesusz, nehogy jöjjön nekem így a regényírás és kutatás kellős közepén egy időzített bombaként ketyegő nő, és felforgassa az életemet, ezeknek a sziréneknek olyan igéző és kéjesen zaklató hangjuk van, hogy a hajót is elsüllyeszteném, hogy a hullámokba menjek utánuk!’ – Mihran Malikian, bár jól tudta mennyi az annyi, és hogy mekkora összeg lapul a zsebében, elvégre félig örmény volt, rafináltan még alkudni is bírt valamennyit, aztán leszámolta Eysan kezébe az óradíjat, és követte a formás, kerek fenekű, sportos testalkatú, nem túl szívbajos cigánylányt, ment utána még az Eiffel pályaudvarra is – „Itt van a nagy helyed?” – ahol Eysan egyből elmagyarázta, hogy a kilences vágányon álló vonat minden órában indul csak, és amíg pihen a szerelvény, a vasúti mosdó tökéletes hely lenne alkalmi pásztorórájuk lebonyolítására. Eysan, ha tudta volna,  mit hoz ezzel a forgatókönyvvel elő hősünkből! Mihran Malikianból pedig előjött a klotyómanó, a gimis években a WC-ben cigiző és intim titkait a barátaival ott megosztó budikommandós, aki a hosszú és unalmas vonatutakon előszeretettel könnyített magán a pottyantós vasúti klozetokban, és egyből el is kezdte valami egyre vadabbul karcolni az agyát. Eysan és Mihran végül lecsaptak egy szabadon levő klozetfülkére, és mire Malikian felfogta volna, hová és mibe csöppent, a cigánylány már húzta is le a sliccét, hogy elő a kobrával pajtikám, de hiába játszott vele, kényeztette, sőt becézgette,  Mihran Malikiant cserben hagyni látszott a kedvenc testrésze, megmakacsolta magát az ezredes úr, sok volt a kávé meg az ideg, agyalt, előre lejátszotta már magában a félelmeit, ráadásul úgy megszorult a nyári kánikula miatt a hőség a kis ungibungijukban, mintha szaunában lettek volna, verte is a víz a diákunkat rendesen. A csábos tekintetű leányzó már-már riadtan nézett volna a kuncsaftjára, hogy mi van ezzel, én csinálom rosszul, aztán nehogy megverjen itt nekem, meg visszakövetelje a pénzt, amikor hirtelen Mihran tekintete megszelidült, újra végigmérte Eysan formás testét, tudata úrrá lett a zavaron, majd olyan „kérlekszépenléccilécci” – módon alkut ajánlott a lánynak, hogy ha már fizetett, de „a komplett” nem megy, akkor hadd nyaligátorkdjon már egyet...Tudta jól, hogy a romák között az orális szex a mai napig megosztó dolog, sok nő nem is, vagy alig hagyja magát, de a láthatóan szomorú és kielégítetlen Eysan, miután lematekozta magában, belement a menü-cserébe, és már vetkőzőtt is neki, hogy az egyre kéjesebb türelmetlenséggel várakozó és vágyakozó Malikian előtt feltáruljon a jééé nem csupasz, még csak nem is szálkás, hanem ízlésesen szőrös suni, és vége lett már ott az író-palántánknak. Izgatottan próbálta bemérni, különféle testtartásokba rendeződve, hogyan is férhet hozzá a bűvös, őt egyre jobban megigéző testrészhez, a lány közben hol félve, hol zavarodottan nézegette-méregette, aztán Mihran úgy döntött, hogy szarik ő nagy ívben mindenre, és négykézlábra ereszkedve próbált a mindzsóhoz férni. Eysan, látva és érzékelve Malikian felgerjedt libidóját és hajlandóságát, lehajtotta a WC fedelét, ráült, és jócskán beterpesztett, hogy na jól van kutyuli, itt a megérdemelt, finom falat, de óvatosan ám! Mihran agya ekkorra már nem hogy bizsergett, hanem csorgott és folyt egyszerre, és mind egy morgós, de alapból azért kedves mackó, a lány lábai között feltáruló mézesbödönre vetette magát: nyalta, falta, ízlelgette, játszott a pöcökkel, a szeméremajkakkal előszeretettel, olyan egyre feszítőbb eksztázisban, hogy majdnem maga alá csinált és élvezett egyszerre, és persze tempósan, tudta, hogy az óra ketyeg, az Eysan-féle lányok nem szeretik a lacafacázást, meg aztán nehogy rájuk kopogjon a kalauz, vagy elinduljon a vonat Mátészalkára nekem...

Az orális kényeztetés közben Malikian a csábos cigánylány tenyérbe illő kerek melleit is ki akarta szabadítani a top és a melltartó alól, ám ahogy közelebbi ismeretséget kötött volna a chuchi-kkal, hát egy crack-pipának mondott, kristály ütős elfogyasztására való üvegpipa esett ki onnan ('Te se vonatjegyre vagy panzióra gyűjtesz...' gondolta magában Mihran). Nyaligátorunk begerjedt, egyre mohóbban falatozott Eysan mézesbödönjéből, aki egy idő után szintén kezdte érezhetően élvezni a dolgot, először csak simogatta Mihran kobakját, majd a haját is húzta, aztán az egyik lábát a diák vállára tette, végül nyomta, egyre jobban nyomta bele a mohó és buja buksit a bödönbe: csemegézzél csak te rosszcsont (kuckó) mackó, aztán anyunak el ne mondd! Mihran már csak Eysan nyögdécselését hallotta, aki közben a formás, vékony, de meglepően erős combjaival szinte fojtogatta őt, de Mihran azért időnként kiszabadította a fejét a satuból, teleszívta a tüdejét, majd újra alémerült Eysan buja bozótjának szörcsögő mélységeibe, egészen addig, míg a lányt csúcsra nem juttatta, de akkor ő már vagy háromszoros ASMR-en, agyi orgazmuson volt túl.

Míg az akció végeztével Eysan a lába közét tisztogatta a street hooker-ek elmaradhatatlan nedves papírkendőjével, Mihran Malikian még mindig négykézláb állva dadogott, hebegett-habogott, makogott neki maga sem tudja vagy emlékszik miféle dícséreteket, elismeréseket, további ajánlatokat, míg a lány türelmetlenül és zavartan kiráncigálta őt a kupéból, nehogy tényleg elinduljon velük a vonat.