I.

Ismail Vartabed izzadtan, szaporán levegő után kapkodva riadt fel a visszatérő, makacsul visszatérő rémálmából. Gyorsan sietett is ki a konyhába, és feltett egy adag kávét a kotyogósba, hogy azzal nyomja el a még mindig kísértő rémképei utórezgéseit. Ismail akkoriban a különleges kávéfajták kipróbálásában élte ki ínyenc hajlamait - muszáj volt valami olcsóbb, megfizetetőbb hobbit választania, mert amilyen izgalmasnak és szenvedélyesnek ígérkezett legújabb románca Inez Kruegerrel, annyira komoly áldozatokkal, ráfordításokkal is járt az egyben, aztán még csak az elején jártak, még csak a lazázás ment akkoriban... Ismail gyakorlatiasabb ember volt, mint író-kutató lakótársa, Mihran Malikian, akit hosszú órákon át sem lehetett könyvei és vázlatai barikádja mögül előcsalni, ám ezen a reggelen elkapta, szinte zaklatta az ihlet, hogy Inez szépségét, Ismailra gyakorolt, elemi erejű hatását, lényének egyszerre csábító és tragikus mivoltát versbe szedje:

rántottál volna egykor autodafékba

elment a hajó, s te itt maradsz velem

mehetek veled majd flancos kis café-kba

nyakamon leszel majd kenderkötelem

morgok magamban, de menjél csak jógázni

meglátjuk megfér-e a helal meg a vegán?

nem fogok miattad a Harmatban bőrig ázni

mi van, ha célpont lesz újra az Alderan?

űzzük mi még egymást, mint két égi tornász

pokolnak tornácán, mennyeknek gátjain

alakba formálna bár megannyi szobrász

csak fegyencek vagyunk az ég korlátain

Ismail gyorsan egy fecnire írta a fejében végül összecsengő sorokat, aztán a noteszéből kitépett csonka papírdarabkát gondosan a farmerja farzsebébe rejtette, nehogy még a végén trubadúrrá vagy rózsalovaggá változzon itt nekem, és legyengülve a prédája legyen a mahalle gonoszul kacagó hiénáinak. Inez azonban pont markáns arcvonásait, férfiasságát, határozottságát, fanyar és explicit humorát szerette az egzotikus pedigréjű udvarlójának, Ismailt pedig a tiltott gyümölcs hol negédessége, néhol keserédessége vonzotta elsősorban a balett-táncos nőhöz, de oda taszította a muszáj is, vad és szeszélyes ösztönei, és az a fetisiszta hév, ahogy Inez testére, mint szerelme oltárára vagy templomára tekintett.

A erős és karakteres ízű, kínai piacon vett vietnámi kávé hamar felpattintotta Ismail szemeit, aztán a bootolás közben belekóstolt az aznapi hírekbe is, egyfajta napindítóként. A Taksony vármegyei Néplap abszurd és vitriolos krónika rovata például újra csak mosolyt csalt az arcára:

Ma van a nagy egymással felmosó versenyek napja Balin.

Ma van a néma beavatások emléknapja a Nitaka hegyén túl.

A bukaresti szélszámolók jelentik, hogy betiltották a ploiesti árvaházakban a hóhérmarmadot.

Ma 231 éve állították meg a vesztfáliai hosszú kések éjszakáját litván tündérek.

50 éve a mai napon született Marcus Garvey, az abesszin azán feltalálója.

A nap mondása: „Lampardos hütyürékeket csak véresen!” - Guszti bá, a mesterséf

Mire azonban emésztgetni kezdte volna az elolvasottakat, a rádióból már a Mahalle híradó szignálja hangzott fel, és a sok, néha irritáló, néha fenyegetően sarkítottnak érzett, néha félreérthető hír folyamából annyi azért átlépte a mélabús közönnyel védekező Ismail ingerküszöbét, hogy hosszas egyeztetések után kiderült: Magyarországon, a Francia Kiss Mihály edzőközpontban fogja megkezdeni a felkészülését  a Kaunas-kovnoi származású Perkúnas Bauskas-szal kiegészült hóhérválogatott. A többek között boszniai szerb, ruandai, norvég, mongol és vietnámi tagokból álló csapat az FC. Sherif Tiraspol, az FC. Politechnica Iasi és a Tatárszentgyörgyi Balsors Tsz. Csapataival fog megmérkőzni a jankapusztai stadionban. Valamit morgott magában Ismail Vartabed, de közben már igyekeznie kellett, mert egy fontos találkozó várt rá Yusuf Dudajevvel, edzőtársával.

Yusuf Dudajev szintén kaukázusi, vagy poszt-szovjet-muszlim csengésű neve dacára nagyon is magyar volt, olyannyira, hogy a Vonnegut-i paradoxon értelmében pár éve már nagyon elidegenedett a saját fajtájától, amely a menekült-válság különösen kiélezett heteiben-hónapjaiban alaposan kimutatta neki a foga fehérjét. A csecsen elnök iránti tiszteletből Dudajevvé elkülönböződött szül.: Dudás Boldizsár eredetileg a franciásabb Youssef nevet kapta Jafartól, egy Ausztráliába emigrált iráni vendégtől a fapados panzióban Erzsébetisztánban, ahol az akkor még Dudás úr az áttérése idején dolgozott. Yusuf Dudajev az őt majdnem megölő és nyomorba döntő függősége miatt vált földönfutóvá, és kellett egy olcsó, lakásból kialakított hostel-nak hívott turista (és néha munkás) szállón a lakhatásért és eléggé szűkös költőpénzért robotolnia, hogy aztán az ummától, a fővárosi arabok muszlim közösségétől kérjen segítséget. Azt azonban akkor még nem sejtette, csak érezte belül, hogy döntése nyomán a konvent-tag nagyapja forog a sírjában, de azt nem sejtette, hogy unortodox, de titkos favoritnak szánt lépésével BNO kódjai, valamint felnőtt fejjel választott vallásának lehetséges vadhajtásai olyan fatális kombinációban állnak össze, hogy azzal komoly szervek ingerküszöbét „sikerül” átlépnie, inkább nem kívánatos figyelmét magára vonnia.

Ismail és Yusuf a Kazimír pópa téren találkoztak, és ahogy Vartabed a Népek utcája és a Vay Ádám utcákon át a találkozó helyére sietett, a Zulejka szupermarket előtt vezetett el az útja, és az alábbi történelmi jellegű asszociációk futottak le az immár szeszélyesen zakatoló agyában a török bolt látványától:

Ha az 1684-ben létrejött Szent Liga, melynek tagjai kiűzték az oszmán hadakat az akkori Magyarországól (a Temesköz kivételével), aztán persze fegyverrel meghódított területként kezelték, nos, ha ezek a híres-hírhedt alapítók, mint az állítólag nagyon vallásos, de inkább a megszokott, beltenyész Habsburg genetikai csavar újabb remek végterméke, I. (Teveszájú) Lipót császár, a proaktív Ince pápa, a Bécset végül Kara Musztafa hadaitól felszabadító Sobieski János lengyel király, és a makroökonómiai húzásaiban egyszerre Shylock és a San Lazzaro sziget örményeinek hagyományait képviselő velencei dózse visszatekintenének Hunnia, de leginkább a főváros jelenkori állapotaira, hogy

a tágabban vett belvárosban több török étterem van, mint magyaros, és amelyekben a törökök szerint magyarosan főznek

hogy dacára az anno 0-24-ben nyomott migránsozásnak, unatkozó magyar háziasszonyok, sőt fiatal lányok százezrei ültek le akkoriban is izgatottan Szulejmánt nézni

hogy Hunnia a Türk Tanács immáron (egyetlen keresztény – tényleg, a gagauzokkal mi van?) megfigyelő tagja

hogy a magát szultánnak képzelő török elnök látogatása miatt leáll a fél főváros közlekedése

Nos, ha ezek a dicső alapítók mindezt előre láthatták volna a hadműveletek megindítása előtt, hogy bő 300 évvel később ez lesz fáradtságos munkájuk gyümölcse, hogy Arnót Abdurrahman, az utolsó budai pasa trójai falova bevontattatik a város falai közé akkor lehet, hogy Hunnia még Albániánál is később szabadult volna fel a Fényes Porta uralma alól.

 Fotó: Ara Güler

II.

A busz ajtaja kinyílt, és a szép számban összesereglett tömeg végre megláthatta és lelkesen üdvözölte a kortárs sportok délceg, daliás úttörőit.

"Anyád belemászik,

Puskás megbikázik:

A nagy fehér lyukba,

Éljen Barbarossa!"

Köszöntötték a magyar B-közép tagjai egyik kedves rigmusukkal a hóhérválogatott buszról épp lekászálódó mesteredzőjét, Torsten Landgraf-ot. A mestert persze szépen sorban követték tanítványai is, a mogorva és magának való Banja Luka-i befejező csatár a fülhallgatóiba bújt, a norvég favágó és fűrészes mester már az előre lebeszélt bivalytejben való fürdés időpontját vitatta a stáb tagjaival, a mongol lovasíjász arcán az a fajta megkönnyebbült, hálás mosoly tükröződött, mint amikor hosszú évek kínzó és ellehetetlenítő átkai alól szabadul fel az ember, a vietnámi csapattag pedig az érdeklődő sajtónak részletezte, hogy harcias népe olyan skalpokkal büszkélkedhet történelméből, mint a mongolok, birodalmi kínaiak, gyarmatosító franciák, vagy éppen az amerikaiak, és Nguyen úr ezt demonstrálandó, Giap tábrornok, a Dien Bien Phu-i győző katonáinak a sapkáját viselte az interjú alatt. A játékosok hamar birtokba vették a Francia Kiss Mihályról elnevezett edzőközpontot, majd bevezető edzést tartottak a komplexum melletti orgoványi erdőben épült akadálypályákon is. A csapat nehéz, vagy komoly presztízzsel bíró mérkőzések elé nézett, nem nagyon volt vesztegetni való idejük, de az edzőközpont igazgatója egy igazi hungaikummal, magyaros figyelmességgel kedveskedett nem mindennapi vendégeinek, ugyanis a magyar szövetség nevében elhívta őket „hentesezni” egyet, a helybeliek által csak Hurkás Fricinek hívott hentes- és mészárosmester boltjába, ahol a csapat éhes és tagba szakadt tagjai elégedetten csámcsogtak-csemegéztek a mester kínálatából. Hurkás Frici a csapat mellé rendelt tolmács segítségével elmesélte a hóhérválogatott tagjainak a magyar disznóvágás sajátosságait is többek között, így nem csak a játékosok, hanem a vezetőedző is úgy döntött, hogy aktív résztvevőként szívesen jelen lennének egy rusztikusan gyilkos rituálén, és inkább lemondták a már jó előre leszervezett géppisztolyos vaddisznó-vadászatot, nehogy egy ilyen életre szóló, edző és inspiráló élményből kimaradjanak. A hóhérválogatott pont a legnehezebb meccsel kezdett a jankapusztai stadionban, ahol büntető-rúgás, varjúhentelés és csonkolás kategóriákban mérte össze erejét az FC Sheriff Tiraspol csapatával. Landgraf mester úgy döntött, hogy akár az ország vadabb csücskébe is elmerészkedik játékosaival egy echte, autentikus, falusi disznóölés kedvéért. A fogadó stáb tagjai készségesen álltak a mesetredző rendelkezésére, és azon nyomban szervezni kezdtek egy, a múltkorihoz hasonló paszabi disznóvágást, amely megihletett és könnyekig meghatott egy bizarr ételekben utazó amerikai gasztrobloggert is anno. A szervezés, tekintettel a mesteredzőre, németes dinamikával és precizitással a vártnál hamarabb lezajlott, és a Tatárszentgyörgyi Balsors Tsz. csapatával vívandó búcsúmeccs előtt Szabolcsba látogatott a hóhérválogatott. A több megtermett disznó levágására oda érkezett böllérek, mint kedves kollégákat fogadták a csapat tagjait, lapogatva, zrikálva, ölelgetve őket. Lassan kezdetét vette a sokak által barbárnak tartott rítus, a késeken még fentek egy párat, férfiasan lehúzták a műanyag tálcán sorakozó szilvapálinkákat, hogy aztán a szokásos fülsüketítő visitás után elinduljon a vérfürdő. Gazsi bá’, az egyik böllér egy Fantás üvegbe eresztette bele a jól megtermett disznó elmetszett nyakából kiömlő, meleg vért, amit a gondosan előkészített fém kupákba töltött ki, hogy aztán a helyi erők megigyák a rituális gyilkolászásba be-beugró vendégjátékosokkal a böllérpertut, eme nem mindennapi esemény tiszteletére, majd együtt gyönyörködjenek a nyers hús barbár pompájában. A friss, ropogós kenyérrel elköltött hagymás sült vér, majd a szép lassan elkészült többi disznóság is motiválólag hatott és örök emléket hagyott a válogatott tagjaiban olyannyira, hogy a legutolsó meccsükön kiütéses győzelmet arattak.

Yusuf Dudajev Ismailra várva kínjában már ráförmedt egy, a mahalléban emberhalászó, valamilyen zavaros „újkeresztény” gyülekezet tagjára, akikről amúgy is megvolt a különvéleménye, de ószövetségi ihletésű hóbortjaikat ismerve, látva dajdajozós körtáncaikat, magában csak prozelitának nevezte őket. Az utcalelkész persze lefagyott Dudajev nyers elutasítását hallva, hiába készítették fel, hogyan kontrázzon rá különbözőféle elutasításokra, aztán zavartan hallgatva elballagott, Dudajev legnagyobb örömére, aki már nagyon várta a környéken lakó barátját. Yusuf elhozta ugyanis neki és lakótársának, Mihran Malikiannak a szókimondó és botrányos török rapper, Ceza bizonyos, cenzúrázott vagy kevéssé ismert, netán kényes témájú szövegeinek fordításait, míg Malikian cserébe elküldte Yusufnak titkos alkotótársa, a Párizsban élő fotóművész, V. Tanelian munkáinak egy kivonatát.