Szevasz dzsanki,

Tudok angolul, képzeld, nem levelezőn érettségizek a harmadik rehabom után, szóval direkt nem az angol szót használom (junkie)  a messze földön híres és hírhedt státuszod megragadására, nehogy még véletlenül, akár egy kis gallyat is dobjak töretlenül és gátlástalanul lobogó egód tüzére.

Te, az aranylövés helyes arányát vagy mértékét soha el nem találó képződmény (direkt ezt a szót használom a teremtmény helyett, mert mikor a teremtőd meglátta igazi kiteljesedéseidet, „bánatában ősz lett és öreg” – egy kis gnosztikus csavarral)! Nem, én nem a segítőd vagyok, bár, ha két kritikus ponton máshogyan alakul az életem, akár lehetnék az is: én vagyok az a lakótelepről, akit lehúztál, akit le akartál szopni egy lövésnyi vagy krekkelésnyi adagért, én vagyok az a szomszéd ágyról/szobából, én vagyok az a zöldséges raktárból, krumplipucolásból, akit még ott is szopattál vagy bewamzeroltál, hogy még ilyen áron is legyél valaki, én vagyok az, a már nem hüledező padewanod onnan a szomszédos székről a reggeli találkozóról, aki hozzád jártam továbbképzésre több hullámban is, mert igazi szerhasználati mélypont nélkül kerültem először rehabra, elaljasodásban viszont már akkor is átvittem a nem éppen alacsony lécedet... Szerencsére az „exegi monumentum” elmaradt, nem hagyott a Sors időt arra, hogy tanításod teljesen kikristályosodjon (ugye, az a fránya nyelv, amikor minket használ?) bennem, és ezért nem győzök eléggé hálát adni a Magasságosnak, és kérlek hagyjál békén itt engem a Felsőbb Erővel...

Photo: Cristobal Hara
Hogy miért is szólítalak meg, miért pazarolom rád a soraimat, amikor úgysem tudsz rendesen olvasni, mert a saját, arcpirító helyesírási hibáktól hemzsegő firkálmányodat sem bírod felolvasni, és rendesen emberkínzás a nyökögésedet hallgatni a csoportokon? Mert tudom ám, hogy persze te a poroszos oktatási rendszer áldozata vagy, egy ádéhádés vagy dikklekciás szerencsétlen, aki a gonosz tanárai miatt is lett függő. Aztán amikor a kiszabott kényszerpihenődet töltöd egy eldugott zsákfaluban, vagy a falu szélén, a cigánysor / a szarvasmarhatelep mellett, akkor az iskolai résznél a múltfeltárásodban szinte mindig elkap téged a gengszterfless, hogy te a fél sulinak, sőt környéknek szórtál ám, és szétraboltad az iskola raktárait – ne haragudj, de ez nekem a Fejbőr zenekar Rózsa Alexander betyárparódiáját juttatja eszembe, ahol:  „...az ördögi terv készen áll: / Betörnek az óvodába 7 és 8 között /És az összes tejes kávét megisszák!”. Ezzel max. a Járós Sárinak lehet menőzni a nyolcadikból.

Sosem voltam egy extrovertált típus (bár sok ember extra mennyiségű stexre vert át), egy cukiság-ontó-bontó kályha-ember, nagyon régóta befelé forduló alkat vagyok, de a legutóbbi, ismét veletek összezárt 9 hónap után már rendesen embergyűlölő, vagyis mizantróp lett belőlem, annyira megundorodtam a fajtádtól, meg persze magamtól is (nyilván nem az angolkisasszonyok teadélutánjáról jövök én sem).

Irritálóbbnál irritálóbb megnyilvánulásaidat hiába próbálom feledni, a tudattalan mélyére fojtani, csak nem megy: milyen is az a messze földön hírhedt, széttörhetetlenül újjászülető, irritálóan terebélyesedő, flegmán fröcsögő egód, a (szinte) akárkin áttaposó természeted, akit persze, ha úgy igazán elkapnak és verbálisan deresre húznak a déli segítők, akkor csak beszarva bólogat, mint a retro kutya a Ladában, aztán pityeregve adja elő a nagy mélypontját, amikor ledzsalóban kínjában maga alá csinált ideiglenes lakóhelyén, a pingpong asztal alatt. Meg amikor lopott ruhákban és gagyi fukszban menőzől a diszkóban, előadod a fain csávót, aztán valójában egy félig romos pecóban héderezel, ahol már a villanyt is kikapcsolták, és üvegbe hugyozol vécézés helyett (mikor fog a vaddisznó angol WC-re ülni, ugye?). Aztán persze a kib@szott és ostromolhatatlan egód miatt te még előítéletes is vagy ám, lenézed az alkoholistát, a hajléktalant meg főleg... Mintha neked olyan úri lakóhelyeid lettek volna a „végem van”-korszakod beindulásától kezdve bazmeg: vagy egy lépcsőházban húztad meg magad, és párna helyett lábtörlőkre hajtottad azt az önérzetes buksidat, vagy szarrá anyagozva utcáztál terminátor üzemmódban, átgázolva oly sokakon, netán kamm bementél egy régi ismerősödet meglátogatni a kórházba, és a kórtermi fürdőben mostad le magadról a hetes retket, aztán mentél a szomszéd kórtermekbe kastázni! Meg amikor a rehabon a beső hierarchiában próbálsz kiteljesedni, és mások egyre aljasabb szivatásában, bewamzerolásában éled ki magad, vagy amikor a sorstársad tükrében akaratlanul is megpillantod saját szarságodat, vagy azt az embert, aki szerinted közvetve vagy közvetlenül ide juttatott, és a visszajelzés terápiás eszközével élve veszel elégtételt, vagy partizánkodsz (nem segítő szándékkal ám, hanem aljas személyeskedéssel), hogy aztán este, a napzáró csoporton mindezeket skip-pelve előadd a nagyon büdös megfelelés-dumádat...

A gátlástalan, érdekember természeted és takonygerinced szerencsére már egyre szélesebb körökben ismeretes tény, de amikor előadod a zserbózós selyemfiú utcai különkiadását, az midnent visz: hogyan hiénáskodtál a Szt. István park környékén, elővéve azt a híres-hírhedt menhelyes kutyás nézésedet, (ami tudod te jól, hogy arrafelé meg többszörös szorzóval bír) amíg gazdira nem találtál egy érintett hozzátartozó személyében, aki veled próbálta kompenzálni az azóta elvesztett függő fiával elkövetett hibáit.

Az anyag persze nem vész el, csak átalakul, így hozod ugyanezeket csak más formában, módon, kiadásban akkor is, amikor leállsz, sőt változni próbálsz, és ez működik is egy pár évig: Na akkor aztán nem lehet elférni, rendesen levegőt venni az egódtól az önsegítő csoport színhelyéül szolgáló teremben. Ülsz ott hüllő szemekkel, pöffeszkedve, lenézően méregetve a kevésbé vagy nem ismert arcokat, böfögve a bullshitet, a rehabon belédvert, vagy a felépülős könyvekből megismert kincstári dumát, ülsz, mint aki megvilágosodott bazmeg, mert ugye te vagy a kiválasztott, aki túlélte, és megkapta a remény üzenetét, és vindikálod magadnak immár a jogot, hogy lenézd a vallásokat, a másik önsegítő csoportba járókat, vagy akiket éppen úri kedved szottyan, vagy akik más módszerrel próbálják a függőségüket kezelni.

Amikor meg próbálsz térni, hogy mondjuk betéphess a szent szellemtől, na azt inkább elővigyázatosságból és terjedelmi okokból nem részletezem, de ájtatoskodásaid olyan irritálóan hatnak rám, annyira messzi földről megérzem, mint Irimiás a Sátántangó teleplakóinak szuszogásait, röfögéseit a másfél mázsás boldogságban.

Szóval dzsanki: javaslom, kerüljük el egymást nagy ívben inkább, nézz magadba te is, ha még tudsz, és húzd le magad a klozetban, hátha megtalálod Mark Renton kifosott ópiát-kúpjait a csatorna mélyén!

 Üdv,

 Anonym Antal Sárbogárdról